2024 június 20

Így változik jövőre a Babaváró

Nem csak az igénylők életkorán és a felvehető összegen, de a kamattámogatás mértékén is módosított a kormány. A bankok kevesebb pénzt kapnak az államtól, és a nem teljesítők számára pedig kiszámíthatatlanná válik a visszafizetendő büntetés – írja a Bank360.hu.

Kedd éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a Babaváró támogatásról szóló kormányrendelet módosítása. Az új jogszabály 2024. január 1-jén lép hatályba, és több ponton átírja a hatályos rendeletet. A legfontosabb változásokat már hetekkel ezelőtt bejelentették.

11 milliós hitelösszeg 30 alatti nőknek

Az egyik ezek közül, hogy a maximálisan igényelhető hitel mértékét 10 millió forintról 11 millióra növelik. Ehhez kapcsolódik, hogy a törlesztőrészlet maximuma is emelkedik az eddigi 50 ezerről 51 ezer forintra. Maga a futamidő továbbra is 20 év marad, és a törlesztés felfüggesztésével kapcsolatos szabályok sem változtak. Ha igazolják a házaspárok a várandósságot, akkor maximum 3 évre szüneteltethetik a törlesztést. Két gyerek után pedig a fennálló tartozás 30 százalékát, három gyerek után a teljes fennálló tartozást elengedik.

A másik lényeges módosítás az igénylők életkorához kapcsolódik. Az év végéig olyan fiatal házaspárok igényelhetik a támogatott hitelt, amelyeknek a nő tagja nem töltötte még be a 41. életévét. Jövőre csak a legalább 18 éves, de a 30. évét még be nem töltött házas nők kaphatják meg a hitelt. A 30-41 év közöttiek 2024. január 1. után már csak akkor jogosultak rá, ha igazolják, hogy legalább 12 hetes terhesek.

A kamattámogatáshoz is hozzányúltak

A feltételeket teljesítő hitelfelvevőket kevésbé, a bankokat és az államot annál inkább érintő módosítás, hogy a 2024-től felvett babaváró támogatások kamatperiódusa már nem öt év lesz, a kamatot az első, a második és a harmadik év végén is megváltoztathatják, ezt követően hároméves kamatperiódus lesz – elemzi a jogszabályt a Bank360.hu.

Ami érdekes a rendeletben, hogy bár a kamatperiódus egy-három évre csökken, a referenciakamathoz nem nyúltak hozzá, az továbbra is az ötéves állampapír aukciós átlaghozamához kötött. Ennek az átlaghozamnak a 110 százaléka plusz 1 százalékpont lesz. Ez lényegesen alacsonyabb az eddiginél, ami az áltaghozam 130 százaléka plusz 1 százalékpont volt.

Aki nem szül, annak lesz nemulass!

A nem teljesítő párok viszont aggódva figyelhetik, mennyi lesz a büntetés az új jogszabály szerint. Ha nem születik meg időben a vállalt gyerek, elválnak vagy külföldre költöznek, akkor 120 napon belül vissza kell fizetni az állami támogatást, amely ezúttal a jegybanki alapkamat plusz 3 százalékpont lesz, vagyis 11 millió forintos hitel után a 13 százalékos alapkamattal és a büntetéssel számolva évi 1,76 millió forint lenne most ez az összeg, de ez folyamatosan változhat, előre nem lehet kiszámítani, mint a mostani konstrukció esetében.

A kormány persze arra is gondolt, mi lesz, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esetleg a következő öt évben gyorsan csökkenti majd az alapkamatot. Ebben az esetben nem az alapkamattal számolják majd ki a büntetés összegét, hanem az állam által fizetett kamattámogatást kell majd visszafizetni. Az biztos, hogy jövőre már a házaspárok, ha felveszik a babaváró hitelt, nem fogják tudni előre kiszámolni, mekkora büntetés jár akkor, ha nem teljesítik a feltételeket.

A kormányrendelet azon paragrafusához nem nyúltak, ami azt szabályozza, hogyan változik a törlesztés a kamattámogatás elvesztése után, az továbbra is az ötéves állampapír aukciós átlaghozamának 130 százaléka plusz 4 százalékpont lesz.