2024 június 20

Éves összehasonlításban csökkent a német GDP

A német hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, míg 0,2 százalékkal csökkent éves összehasonlításban – közölte végleges adatként a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken.

Ruth Brand, a Destatis elnöke azt mondta, hogy a GDP 2023 utolsó három hónapjában 0,5 százalékkal csökkent negyedéves szinten. A német gazdaság pozitív előjellel kezdte az idei évet. A csökkenő infláció ellenére az idei első negyedévben nem nőttek a lakossági fogyasztói kiadások. Sőt 0,4 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest, a lakosság kevesebbet költött élelmiszerekre és ruházati termékekre. A kormányzati fogyasztási kiadások is 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a tavalyi utolsó negyedévben.

Negyedéves szinten az üzleti tőkebefektetések 1,2 százalékkal nőttek az idei első negyedévben, ezen belül az építőiparban 2,7 százalékkal emelkedtek, viszont a gépiparban 0,2 százalékkal csökkentek. A negyedévben az export 1,1 százalékkal, az import 0,6 százalékkal nőtt. A német jegybank szerdán ismertetett előrejelzése szerint a folyó negyedévben enyhén tovább nő a gazdaság teljesítménye negyedéves szinten – ismertette a távirati iroda.

Címlapkép forrása: Shutterstock