A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Zuhan a forint – sorsdöntő órák jönnek!
Alaposan megmozgathatta a befektetői figyelmet az utóbbi hetekben a forint. Közvetlenül a 400-as szint alá érkezett meg az EUR/HUF keresztárfolyam, csak innen tudott szépíteni a magyar fizetőeszköz. Az erősödés is lendületes volt, de kérdés a hogyan tovább. Különösen a tegnap megjelent amerikai inflációs adat tükrében lehet nagy a kérdés. A megjelent elemzések szerint tegnap tehát nem hazai történés, hanem az USA makrogazdasága lehetett a felelős az esésért. Ma pedig az Európai Központi Bank (EKB) dönthet a forint sorsáról.
Forint – ennyi volt az erő?
A lendületes erősödés még nagypénteken kezdődött, ahogyan arról akkor mi is beszámoltunk. Úgy tűnt, hogy a 400-as szint közvetlen közelsége már inkább a forint erősödésére fogadókat csalogathatta elő. Az áprilisi hónap első napjai pedig szinte folyamatos erősödéssel teltek, tegnap például volt, hogy alig több, mint 388 forintot kellett adni egy euróért a devizapiacon. Tegnap viszont újra beleadtak a forintba, szerda estére 391 fölé került az euróárfolyam. A Portfolio.hu szerint ez összefüggésben állhatott (és időben valóban ez látszik) az amerikai inflációs adattal. A vártnál magasabb volt ugyanis az infláció az Egyesült Államokban márciusban. Az elemzők év/év bázison 3,4 %-os inflációval számoltak, ehelyett 3,5%-os növekedést hozott az adat.
Ez pedig azt jelenti, hogy a befektetők újra bizonytalankodhatnak, hogy mennyire fog így idén kamatokat vágni a Fed. Jerome Powell Fed-elnök ugyanis rendszeresen ismétli, hogy a 2 % körüli inflációs cél teljesülése lenne szükséges. Mindez miért fontos? Mert a dollár erősödése, valamint a nemzetközileg esetlegesen romló piaci hangulat kihat a sérülékeny devizák megítélésére. Így a forint szempontjából sem mindegy, hogy mi zajlik az USA inflációjának tekintetében.
Dönt az EKB
Ma délután tartja kamatdöntő ülését az EKB. Az eurózóna jegybankjaként funkcionáló intézmény nagyon fontos szereppel bírhat ma a devizapiacokra, és a részvénypiacokra vonatkozóan is. A forint szempontjából sem mindegy, hogy az esetleges kamatemeléseket mikor kezdi az EKB. Ettől függ ugyanis, hogy milyen időtávon és mekkora kamatelőnye marad fent a hazai pénznemnek.
Technikai elemzés EUR/HUF
A fentiek inkább fundamentális, spekulatív szempontok lehetnek. Az OTP Elemzési Központ azonban szerda délelőtt technikai elemzést közölt a forint kapcsán is. Ahogy írják, az EUR/HUF devizapár egy hete letört a 392 feletti szűkülésből. Amíg a piros trendvonal alatt mozog, addig a long oldalra állni nem tűnik jó ötletnek szerintük. A 386,7 vagy a 382,8-as szintek lehetnek olyan támaszok, amelyek az esést is megállíthatják az elemzés szerint. A piros trendvonal felfele törése egy újabb long szituációt hozhat – áll az elemzésben. Ellenállásként a 398,4 a 406,25 valamint a 414,06 lettek megjelölve. Míg támasz szerintük a 382,8 és a 375 lehetnek.
Technikai elemzés forrása: OTP Elemzési Központ
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!