2025 november 17
Mi lesz a hagyományos zoknikkal? – Bezár Románia legendás zoknigyára, a Ciserom

Mi lesz a hagyományos zoknikkal? – Bezár Románia legendás zoknigyára, a Ciserom

Bezár a közel egy évszázados múltra visszatekintő szászsebesi Ciserom zoknigyár. A vállalat március 17-én leállítja a termelést, aminek következtében száz dolgozó veszíti el a munkahelyét. A csődhelyzetbe került román zoknigyárat tavaly decemberben felvásárolta egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég. Mi lesz így a gyárral?

Felszámolják a szászsebesi Ciserom zoknigyárat

A romániai gazdasági sajtó értesülései szerint bezár a közel egy évszázados múltra visszatekintő szászsebesi Ciserom zoknigyár. A Fehér megyei üzem március 17-én leállítja a termelést, amely következtében mintegy 100 dolgozó veszíti el munkahelyét –  jelent meg a bezárásról szóló hír az Economedia oldalán.

A Ciserom története és hanyatlása

A Ciserom SA 1927-ben alakult meg „Romanian Textil Factories” néven egy német állampolgár kezdeményezésére. A gyár története során többször gazdát cserélt: 1944-ben államosították, majd szovjet igazgatás alá került, végül román vállalattá alakult. 1995-ben privatizálták, ezt követően román tőkével működött tovább. A vállalat évtizedeken át az egyik legjelentősebb zoknigyártóként volt jelen a román piacon, évente 9,5 millió pár terméket állított elő.

A 2000-es évek elején még 800-nál is több alkalmazottja volt a gyárnak, ám a létszám az évek során folyamatosan csökkent. 2023-ban a Ciserom SA átlagosan 157 főt foglalkoztatott, ami 40 fővel kevesebb volt, mint az előző évben. A közösségi médián is jelen lévő legendás gyár, a fiatalok felé is nyitott és az utóbbi időben a színes és modern zoknijaival hódított.

Pénzügyi problémák és tulajdonosváltás

A vállalat pénzügyi helyzete az elmúlt években jelentősen meggyengült. A cég 2019 óta folyamatosan veszteséget termelt, kivéve a 2022-es évet, amikor 31 538 lejes (2,537 millió forint) adózás előtti eredményt ért el. 2023-ban a vállalat árbevétele elérte a 19 millió lejt (1,528 milliárd forint), de eközben 1,808 millió lej (145,471 millió forint) veszteséget könyvelt el, míg adósságállománya 6,883 millió lejt (553,806 millió forint) tett ki.

A nehéz pénzügyi helyzet és a folyamatos veszteségek következtében a Ciseromot 2023 decemberében egy nagyszebeni ingatlanfejlesztő cég vásárolta meg. Az új tulajdonos Mircea Alexandru Iancu, aki a részvények 70,42 százalékát birtokolja. Az üzlet átvétele után döntés született az üzem felszámolásáról és bezárásáról.

A bezárás következményei

A Ciserom gyár bezárása komoly hatással lesz a helyi munkaerőpiacra. A mintegy 100 elbocsátott dolgozó számára bizonytalan a jövő, mivel az ipari munkahelyek száma korlátozott a térségben. A vállalat felszámolása egyben egy korszak végét is jelenti a román zoknigyártás történetében, hiszen a Ciserom az egyik legismertebb hazai márkaként volt jelen a piacon közel egy évszázadon keresztül.

A vállalat tulajdonosváltása és megszűnése jól mutatja az ipari szektor kihívásait Romániában, ahol a hagyományos textilipari vállalatok nehezen tudják tartani a lépést a gazdasági változásokkal és a növekvő piaci versennyel.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Google térkép

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér



Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.