2024 május 09

Az Erste rekord eredményt ért el 2023-ban Magyarországon

Rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet az Erste Magyarországon részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.

Az Erste működési bevételei 2023-ban a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) 39 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az emelkedés hátterében a díj- és jutalékbevételek közel 12 százalékos növekedése mellett a támogatott hitelek átértékelődése áll.

Az Erste működési eredménye 204 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 125 milliárd forintról. A költség és bevétel aránya december végére 33 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 43 százalékról – ismertették a közleményben. Az adózás utáni nyereség 2023-ban 115 milliárd forint lett, 2022-ben 53 milliárd forint profittal zárt a bank.

A közleményben ismertetik, hogy az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2023 végén egy százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene tavaly 41 százalékkal maradt el a 2022-es teljesítménytől. A nem teljesítő hitelállomány aránya (NPL-ráta) 2,6 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,8 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 7 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke azonban 26 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban a jelzáloghitelek és a Babaváró hitel iránti kereslet visszaesése miatt. Az új lakáshitelek folyósítása 46 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest, míg a Babaváró hitel iránt 30 százalékkal csökkent a kereslet. Ezzel szemben a személyi kölcsönöknél 4 százalékkal nőtt az új folyósítás, míg a kisvállalkozók esetében 23 százalékkal ugrott meg a kihelyezés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Erste.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – tavaly év végére 5516 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 70 százalékra nőtt a 2022. évvégi 63 százalékról. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon tavaly a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, 2023 végére 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A privátbanki üzletág tavaly év végén már ezermilliárd forintos vagyont kezelt – írták a közleményben.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 8 százalékkal csökkent egy év alatt, december végén 1132 milliárd forint volt. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 2 százalékkal gyarapodott, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 5 százalékkal csökkent, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 18 százalékkal zsugorodott 2022 végéhez képest. Az egy évvel korábbinál jóval magasabb kamatkörnyezetben a cégek megfontoltabban nyúltak külső forráshoz. Tavaly az új kötvények és hitelek volumene 51 százalékkal maradt el a 2022-es teljesítménytől – tájékoztatott az Erste.

Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, azon dolgoznak, hogy közelebb hozzák a bankolást az emberekhez. Digitális platformjuk, a George folyamatosan fejlődik, országos fiókhálózatukat pedig minden évben több új koncepciós, digitális, kutyabarát egységgel korszerűsítik. Az ügyfél-kommunikációban az egyszerűségre, közérthetőségre törekszenek.

Az Erste kiemelten foglalkozik a tavaly nagy számban elszaporodott csalási kísérletekkel, és csaknem 28 ezer csalási kísérletet akadályoztak meg 2023-ban, ezáltal csaknem 12 milliárd forint értékben védték meg az ügyfeleik pénzét – tette hozzá Jelasity Radován.