Sikerült megegyezni az árban
A megállapodás értelmében a világ legnagyobb tejtermékgyártó vállalata a júliusi 256,90 euróról augusztusban 280 euróra, majd az év végéig minden hónapban még további öt-öt euróval emeli a nyerstej tonnánként felvásárlási árát. Ez azt jelenti, hogy decemberben már 300 euró lesz a felvásárlási ár, az idei éves átlag pedig 275 eurót tesz ki.
A francia Lactalis csoport hazai versenytársainál jóval alacsonyabb áron vásárolta fel a tejet, ugyanis a Laita és a Silav 290, a Saint-Pere pedig 300 eurót fizet.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A feldühödött termelők már egy hete tüntetnek országszerte – a vállalat gyárainál és bevásárlóközpontoknál -, hogy rákényszerítsék a családi tulajdonban álló Lactalist az áremelésre. A termelők tonnánként 290 eurós átlagárat követeltek az idei évre, de a Lactalis pár hete 265 eurós ajánlatot tett.
A mostani megállapodással 10 euróval toldotta meg eredeti javaslatát a vállalat, és nagyjából kiegyenlítődtek a francia tejtermékgyártók felvásárlási árai is.
Válságban az ágazat
Azóta, hogy tavaly tavasszal eltörölték a tejkvótákat az Európai Unióban, az ágazat jelentős túltermelési válsággal küzd, de nem csak Európában, hanem az egész világon, ami az árak zuhanását eredményezte.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az Európai Bizottság októberben indít egy új segélyprogramot, amelynek keretében 150 millió eurót juttat a tejtermelőknek, hogy kibocsátásuk visszafogására ösztönözze őket.
Kemény verseny
A főleg sajtokat, vajat és tejet készítő Lactalis olyan márkákról ismert, mint a Président, a Bridel, a Galbani vagy a Lactel. A csoport a hét elején arra figyelmeztetett, hogy kemény versenyt vív riválisaival az Európai Unió más országaiban, amelyekben az elmúlt évben a franciaországinál nagyobb mértékben esett vissza az alapanyag felvásárlási ára.
Az Európai Bizottság adatai szerint júniusban a nyerstejért 100 kilogrammonként Franciaországban 27,70 eurót, Németországban 23,22 eurót, Nagy-Britanniában 25,12 eurót, Hollandiában pedig 25,00 eurót fizettek a felvásárlók, azaz francia tejtermelők kapták a legtöbbet.