A londoni FTSE-100 index 0,07 százalékkal nőtt, a frankfurti DAX-30 index 0,06 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalékkal gyengült nyitáskor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,50 pontos csökkenéssel, 19 532,70 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Pozitív a hangulat
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a piaci hangulat pozitív, ezért további, kisebb emelkedésre számít a magyar tőzsdén a keddi erősödés után. Hozzátette, hogy a nap közben érkező hírek alakíthatják a kereskedés irányát.
Így mozdultak a piacok
Szerdán a fontosabb ázsiai indexek közül csak a kínai Shanghai Composite csökkent. Tokióban, Szöulban, Sydneyben és Hongkongban egyaránt erősödés volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,82 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 19 533,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,26 százalékkal 7019,68 pontra gyengült. Frankfurtban a DAX-30 0,92 százalékos emelkedéssel 12 005,69 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 0,67 százalékkal 5088,28 pontra erősödött.
Gyengültek a New York-i értéktőzsde főbb mutatói is kedden.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szintén úgy látja, hogy a keddi erősödés valamennyire folytatódhat, a délelőtti órákban enyhe emelkedésre számít, közepes forgalom mellett. A szakértő szerint amíg nem érkeznek a piacot befolyásoló makroadatok, addig a kereskedésnek nem lesz kifejezett iránya.
Erre figyel ma Európa
Szerdán összességében kevés fontos makrogazdasági adat lesz, Európában az ifo gazdaságkutató intézet márciusi németországi üzletihangulat-indexe érdekelheti legjobban a befektetőket. Az előzetes várakozások szerint tovább javult a német üzleti hangulat, ha ezt visszaigazolják az ifo adatai is, akkor az növelheti a nyugat-európai részvényárfolyamokat.
Délelőtt Londonban beszédet mond Charles Evans, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) chicagói ágának elnöke, és egyben a Fed monetáris döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak (FOMC) a tagja. Charles Evansről köztudott, hogy tartósan szeretné a jelenlegi alacsony szinten tartani az amerikai alapkamatot. Valószínűleg beszédében megismétli korábbi üzenetét, amely szerint esély van arra, hogy a Fed ne emelje idén az alapkamatát, hiába ellentétesek ezzel a piaci várakozások.
A befektetők továbbra is figyelemmel kísérik a görög adósságválság fejleményeit. Az eurózóna pénzügyminiszterei szerdán telekonferenciát tartanak, hogy megvitassák hogyan halad Görögország a tőle elvárt reformok megvalósításával. Délután Amerikában a tartós cikkek februári rendelésállományának adata lesz fontosabb a makrogazdasági adatok közül. Piaci elemzők szerint februárban is nőtt a tartós cikkek iránti kereslet, de lassabb ütemben, mint januárban.