Utazásszervezőket bírságolt a kereskedelmi engedélyezési hivatal
A Világlátó Utazási Iroda Kft.-re több mint 260 ezer forint,
míg a Csillagösvény-Utazás Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft.-re
százezer forint bírságot szabtak ki.
A határozat szerint a Csillagösvény-Utazás Kft. 2013 óta
rendelkezik utazásszervezői engedéllyel, a 2015 júliusi
ellenőrzésig azonban csak nemzetközi utazásokra lekötött vagyoni
biztosítéka volt 15 millió forint értékben. A hivatal
megállapította, hogy az utazási iroda mind 2013-ban, mind 2014-ben
saját szervezésű, belföldről belföldre történő utazási csomagot
értékesített, a vállalat azonban belföldi kaucióval nem
rendelkezett. A cégnek 2015-re szolgáltatott kaucióját módosítania
kell, nemzetközi garanciája mellett pedig igazolnia kell belföldi
vagyoni biztosítékát is – olvasható a határozatban.
A Világlátó Utazási Iroda Kft.-nél a határozat szerint a cég
hivatal felé igazolt, 2014. és 2015. évi vagyoni biztosíték
mértékét ellenőrizték, és megállapították, hogy mind a két évre
vonatkozóan a hivatal felé bejelentett nettó árbevétel jelentős
mértékben eltér a főkönyvi kivonattal igazolható,
vagyonibiztosíték-köteles árbevételtől. A határozatban olvasható
továbbá, hogy az utazási vállalkozó a jogszabályi kötelezettségét
azzal sértette meg, hogy a vagyoni biztosíték mértékét az
utazásszervezői tevékenységből realizált árrés alapján állapította
meg az értékesítési nettó árbevétel helyett.
A határozatból kiderül: a cég 2015-ben a hatósági
figyelmeztetés nélkül gondoskodott a biztosíték megemeléséről,
azonban 2012-2014 között folyamatosan alulbiztosított volt.