Sötét mód ikon
2026 június 08
Újabb törvényt dobott vissza Áder

Újabb törvényt dobott vissza Áder

Nem voltak elég körültekintőek

Az államfő levelében emlékeztetett: a törvény javaslatához fűzött indokolás szerint a jogszabály elfogadásának célja a kárpótlási folyamat lezárása és egyben a kárpótlás során visszamaradt termőföldeknek a „Földet a gazdáknak” program keretében történő értékesítési lehetőségének megteremtése. A törvény a szövetkezetekről szóló törvényt és az átmeneti szabályokról szóló törvény módosítja, úgy, hogy „a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésüket követően az állam tulajdonába kerüljenek”.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Áder János indoklásában kitért arra, hogy az átmeneti törvény alapján a mezőgazdasági szövetkezeteknek a közös használatukban álló földekből a részarány-földtulajdonosok tulajdonát képező, a szövetkezeti tagok és alkalmazottak földtulajdonhoz juttatására szolgáló, az állam tulajdonában lévő, valamint az árverések céljára szolgáló úgynevezett kárpótlási földalapokat kell elkülöníteniük. Utóbbiakról úgy rendelkezik, hogy a kárpótlási árverések lebonyolítása után megmaradó földekből a szövetkezeti tulajdonú földeket a tagok tulajdonába kell adni, a védett természeti területnek nem minősülő, a szövetkezet ingyenes és határidő nélküli használatában levő állami tulajdonú termőföldek pedig az önkormányzatok tulajdonába kerülnek, ha azokat 1994. május 31-ig nem értékesítették árverésen.

Több hibát vétettek

A törvény azt is szabályozza, ha a földalapok elkülönítése nem történt meg, és azt is, ha ennek megtörténtétől számítva 4 hónapnál kevesebb idő telt el. A hatályos szabályozás azt rögzíti, hogy az önkormányzatok árverés hiányában a földalapok elkülönítését követő 4 hónap elteltével szerezhetnek tulajdont.

Áder János azt tartja aggályosnak, hogy az új rendelkezés nem határozza meg, hogy mire terjed ki az állam tulajdonszerzése, a törvény szövege alapján ugyanis a szövetkezetek által használt teljes területet felölelik.

Azt írta: a módosított szöveg értelmében „az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, előre meg nem határozott mértékben, ingyenesen szerezne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken”.

Védett területekkel is gond lehet

A különböző tulajdonú és rendeltetésű földalapok elkülönítése előfeltétele a részarány-földtulajdonosok tulajdonának megállapításához, a szövetkezeti tagok és alkalmazottak földtulajdonhoz juttatásának, a vételi jogok gyakorlásának. A módosítás felvetheti az ő tulajdonhoz való joguk esetleges sérelmét.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy a módosítás alapján „előfordulhat, hogy természeti oltalom alatt álló földterületek állami tulajdonba és ezáltal a Nemzeti Földalapba kerülhetnek”. A szövetkezetek használatában ugyanis jelenleg is lehetnek természetvédelmi területek.

Így alakult a szavazás
Az Országgyűlés 127 igen, 37 nem és 27 tartózkodás mellett június 7-én fogadta el az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosítását.

Lázár János, Pócs János és Völner Pál fideszes képviselők javaslatára a kárpótlás során hátramaradt termőföldek tulajdoni helyzetén változtattak, hogy lehetővé váljon a területek értékesítése a Földet a gazdáknak programban. A módosítással több törvényből is törölték azt a rendelkezést, hogy a kárpótlási jegyet termőföld megszerzésére is fel lehet használni, illetve hatályon kívül helyeztek számos, a szövetkezeti földek árverésére vonatkozó szabályt is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.