Sötét mód ikon
2026 július 22
Új trend a nyugdíjpénztári piacon

Új trend a nyugdíjpénztári piacon

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján folyamatosan növekszik a korbetöltött öregségi nyugdíjellátásban részesülők száma. Csak az utóbbi hat évben több mint 20 százalékkal emelkedett az ilyen ellátásban részesülők száma – derült ki az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár sajtóreggelijén, Budapesten. További, a nyugdíjrendszer szempontjából figyelmeztető adat, hogy Magyarország termékenységi arányszáma az egyik legalacsonyabb Európában.

A mai nyugdíjrendszer nem fenntartható

Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a trendek kapcsán elmondta: „A hazai lakosság jelentős része láthatóan még nincsen tisztában azzal, hogy a hazai nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában nem lesz képes tartani a jelenlegi helyettesítési rátát 30-40 év múlva. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amíg egy ma nyugdíjba vonuló munkavállaló a fizetése 80 százalékára számíthat nyugdíjjárulékként, addig ez a szám a jövőben 20-30 százalékra csökkenhet.

Ennek oka többek között az, hogy egyfelől egyre többeket tartunk el egyre kevesebben. Éppen ezért érdemes már ma elkezdeni előre gondolkozni, hogy a későbbi nyugdíjunkat több tízezer forinttal tudjuk kiegészíteni.”

Egyre többen készülnek tudatosan a jövőre

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfélköre jelentős átalakuláson ment át az utóbbi négy év során. Amíg 2010 környékén a befizetések 80 százaléka a munkáltatóktól érkezett, addig ma ez az arány 45 -50 százalékos arányban oszlik meg az egyéni befizetők és a munkáltatók közt. Ez a csökkenő munkáltatói befizetések mellett azt is mutatja, hogy a hazai lakosság egyre nagyobb része kezdett el tudatosan készülni a nyugdíjas évekre.

A Munkáltatói befizetések kapcsán Nagy Csaba a nyugdíjcélú támogatás fontosságára, az edukáció szerepére hívta fel a figyelmet. „Az utóbbi években a cafeteria piac átalakulásával azt tapasztaltuk, hogy a munkavállalók egyre inkább a likvid, gyorsan elkölthető juttatásokat kezdték el preferálni. Ennek megfelelően csökkentek a pénztárunkba érkező munkáltatói befizetések. Ugyanakkor mi azt tanácsoljuk munkáltatói partnereinknek, hogy akár a hagyományos cafeteria rendszeren kívül, alanyi jogon, kisebb összegekkel támogassák dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait, hiszen ezzel is növelhetik alkalmazottaik elkötelezettségét”

Nőtt a taglétszám

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár úgy látja, hogy a jövő bizakodásra adhat okot, hiszen 2014 második negyedévében a válság óta először, nemcsak a pénztár által kezelt vagyon gyarapodott, hanem a tagok létszáma is. Ez a szám is azt mutatja, hogy a demográfia és gazdasági trendek egyre több munkavállalót ejtenek gondolkodóba, és terelnek a hosszútávú nyugdíjcélú megtakarítások irányába.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.