Ezek a fő számok
Bár egyes földrajzi területeken pozitív változást tapasztalhatunk, a világ tengeri erőforrásainak helyzete nem javult. Az ENSZ szervezet jelentése a globális halászat és akvakultúra helyzetéről megállapítja, hogy a kereskedelembe került halállomány közel harmada nem fenntartható módon lett kitermelve – ez 1974-hez képest háromszoros érték.
2014-ben a teljes fogásmennyiség 93,4 millió tonna volt, valamivel magasabb az előző évinél. Az alaszkai tőkehal vezeti az eladási listákat, megfosztva elsőségétől az 1998 óta töretlenül népszerű szardellát és egyúttal bizonyítva, hogy a hatékony erőforrás-gazdálkodás nem csak papíron működhet. Tonhalból, homárból, garnélából és lábasfejűekből szintén jó volt a fogás 2014-ben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A világ vizein összesen 4,6 millió halászhajó cirkált 2014-ben (90 százalékuk Afrikában és Ázsiában), és ebből csupán mintegy 64 000 hossza haladta meg a 24 métert.
A jelentés szerint az emberi fehérjebevitel 6,7 százaléka származott halból, ami egyúttal kiváló omega-3 zsírsav, vitamin-, kalcium-, cink- és vasforrás is.
57 millió embert foglalkoztat a halászati szektor, harmaduk az akvakultúrában dolgozik. A szektor a világkereskedelem teljes értékének 1 százalékát teszi ki, és a mezőgazdasági kivitel közel 10 százalékát.
Halgazdálkodás
Becslések szerint az egy főre jutó halfogyasztás meghaladta a 20 kilogrammot – az 1960-as évek szintjének kétszeresét. Ez pedig az akvakultúrának, a vízi állat- (halak, puhatestűek, rákok) és növénytenyésztésnek köszönhető.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Míg az akvakultúra leginkább Kínában virágzik, terjedőben van más országokban is, például a szubszaharai Afrikában. Emellett növekedésnek indult az ágazat Chilében és Indonéziában, mint ahogy Norvégiában és Vietnámban, a világ második és harmadik legnagyobb halexportáló országaiban is.
Magyarország beletartozik azon a 35 országot magába foglaló országcsoportba, ahol a tenyésztett hal mennyisége több volt a vadon fogottnál. Hazánkban viszonylag fejlett az akvakultúra szektor – olvasható a jelentésben.
A fenntarthatóság kérdése
A FAO által megfigyelt vadon élő halállomány 31,4 százalékát érintette a túlhalászat 2013-ban, ez az arány 2007 óta gyakorlatilag változatlan. Ez nemzetközi egyezmények alapján akkor következik be, amikor a halállomány mennyisége a legnagyobb fenntartható hozam eléréséhez szükséges szint alá csökken.
Egyes országokban már elindultak biztató folyamatok ennek ellensúlyozására. Az Atlanti-óceán északnyugati partján az éves halkitermelés mennyiségét az 1970-es évekhez képest megfelezték. A foltos tőkehal-, a laposhal- és a lepényhal-állomány már a regeneráció jeleit mutatja, a tőkehalnál azonban ez lassabban megy. A magas áron kínált chilei tengeri sügér esetében sem növelték a halászat mértékét az Antarktisz vizein 2005 óta.
A Földközi-tenger és a Fekete-tenger helyzete ennél sokkal rosszabb: a halállomány 59 százaléka biológiailag nem fenntartható módon kerül kihalászásra. Különösen veszélyeztetettek a nagy halak, mint a szürke tőkehal, vörösmárna, nyelvhal és a tengeri durbincs. A Földközi-tenger keleti partvidékén félő, hogy a klímaváltozás miatt invazív halfajok szaporodnak el.
A FAO évtizedek óta azon dolgozik az országokkal együttműködésben, hogy a halkitermelés adatai megbízhatóbbak és pontosabbak legyenek.
