2025 április 22

Több mint egymilliárdot kéne elkölteni vasárnapig

A két éve kapott és fel nem használt, lejárt juttatásokat a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak – hívja fel a figyelmet az NGM csütörtöki közleményében.

Egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd forint volt a számlákon a 2013-ban utalt összegből. Az azóta eltelt időszakban több mint egymilliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok.

Sokfelé használható

A tárca emlékeztet, hogy a vendéglátás zsebben lévő pénzt az ország több ezer éttermében fel lehet használni, a szabadidő zsebből pedig sokféle szolgáltatónál, például színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mindhárom zsebet lehet használni fizetésre.

Hozzáteszik, hogy a kártyaszabályzat lehetővé teszi azt is, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből a szálláshely-zsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét. Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető szállodai voucher (szobautalvány) megvásárlása.

Nő a népszerűség

Az NGM közleménye szerint a SZÉP-kártya népszerűsége évről évre nő: 2013-ban 68 milliárd forintot, 2014-ben 76 milliárdot, az idén pedig várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.