Sötét mód ikon
2026 június 08
Önvezető autók és mesterséges intelligencia– Magyarország Kína kiemelt partnere lett

Önvezető autók és mesterséges intelligencia– Magyarország Kína kiemelt partnere lett

Kína újra megerősítette Magyarország stratégiai szerepét. A mesterséges intelligenciáról, önvezető autókról és pénzügyi együttműködésről tárgyalt Nagy Márton Pekingben. Három kiemelt gazdaságpolitikai egyeztetésre is sor került. Két új megállapodást is aláírtak.

Három kulcsfontosságú témáról szólt a tárgyalás Kínával 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos látogatást tett Pekingben, ahol három kiemelt gazdaságpolitikai egyeztetésen vett részt. A tárgyalásokon a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC), az Ipari és Információtechnológiai Minisztérium (MIIT), valamint a Pénzügyminisztérium vezetőivel találkozott– számolt be a látogatásról a miniszter a közösségi oldalán.

A látogatás célja a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének növelése, az ipari- és technológiai együttműködés elmélyítése, valamint a pénzügyi kapcsolatok bővítése volt.

Magyarország a kínai tőke regionális központja lett

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint Kína már két éve hazánk legnagyobb Európán kívüli befektetője. Magyarország 2023–2024-ben az összes európai kínai befektetés 31 százalékát vonzotta, megelőzve ezzel Németországot, Franciaországot és az Egyesült Királyságot is.

AI-együttműködés és autóipari munkacsoport született

A látogatás során két stratégiai dokumentumot is aláírtak.

Az NDRC-vel kötött megállapodás a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztéséről és ipari alkalmazásáról szól. Kiemelt fókuszban az önvezető járművek, a kkv-k digitális felzárkóztatása, közös kutatási projektek és a ZalaZONE nemzetközi integrációja.

Az MIIT-tal született szándéknyilatkozat szerint megalakul a Kína–Magyarország Autóipari Együttműködési Munkacsoport, amely az e-mobilitás, önvezető autók, technológiatranszfer és hazai kapacitásbővítés területén dolgozik majd.

A munkacsoport magyar tagjai egyetemek, ágazati vállalatok, szakmai szövetségek és a Nemzetgazdasági Minisztérium lesznek, míg kínai oldalról az MIIT és a „Fehér Listán” szereplő vállalatok csatlakoznak.

Pénzügyi kapcsolatok erősítése és intézményi átalakulás

Nagy Márton a kínai Pénzügyminisztériummal is tárgyalt, ahol a két ország közötti pénzügyi együttműködés és a magyar minisztériumi struktúra átalakulása is napirendre került. A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaságpolitika továbbra is beruházásvezérelt, célja a versenyképesség javítása és a technológiai szuverenitás megerősítése.

Címlapkép forrása: Nemzetgazdasági Minisztérium

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.