A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Soványabb, de hatékonyabb lett a sonkagyártó
A cégvezető elmondta: mivel a vállalatnál évek óta a legnagyobb veszteséget a mezőgazdasági üzletág – a pulykanevelés, -vágás és nyershús-értékesítés – termelte, így ezt az üzletágat leépítették az év első felében, a farmokat más termelőknek adták el, a vágóhidat pedig májusban bezárták.
A feldolgozott termékek előállítása, amiről a Sága márkanév eddig is ismert volt, megmaradt, de ezen a területen is végrehajtott racionalizálásokat, portfoliótisztítást a cég. Emellett sikerült átlagosan 5 százalék körüli áremelést érvényesíteni, amire a tavalyi alapanyagár-emelkedés miatt volt szükség.
Az idei harmadik negyedévet üzemi szinten már enyhe pozitívummal zárta a Sága Foods, a vállalatvezetés pedig úgy számol, hogy ez a kedvező trend megmarad az év hátralévő részében is. Amennyiben a második félévet sikerül pozitív üzemi eredménnyel zárni – aminek most nagy az esélye – akkor elmondható, hogy az átszervezés sikeres volt és elérte a célját – mondta Keleti Zsolt.
Őrizné piacvezető szerepét a cég
Az átszervezés ellenére is a Sága az első számú, magyar baromfi-alapanyagból dolgozó, húskészítmény gyártó cég kíván maradni. A társaság ezért fontosnak tartja a technológiai és a termék-innovációt – jelentette ki a vezérigazgató.
A Sága Foods Zrt. 100 százalékban az angol Bernard Matthews cégcsoport (különböző jogi személyiségek) tulajdonában van. A cég jegyzett tőkéje 4,145 milliárd forint.
Befejeződött a nyershús-termelés
A 2012-es mintegy 2,2 milliárd forint veszteségből 1,5 milliárd forint volt az átszervezésre elhatárolt veszteség. Ebből 1,2 milliárd eszközök értékének a csökkenése, míg 300 millió bérjellegű kifizetések elhatárolása volt.
Az idén mintegy 15 milliárd forint körüli árbevétellel kalkulál a menedzsment, szemben a múlt évi 22 milliárd forintos éves nettó árbevétellel. A csökkenés oka, hogy az idei évben végrehajtott átszervezés miatt a vállalat nyershús-termelése és annak értékesítése májusban befejeződött, így a cég mérete a felére zsugorodott.