Úgy vélte, hogy az új vezetés pénzügyi politikára vonatkozó kezdeti lépései igen biztatóak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az export és a beruházás által meghatározott eddigi gazdaságnövekedési modell gyakorlatát nem lesz könnyű felváltani a fogyasztás dominanciájának. A fogyasztás növelésével nem lesz kompenzálható az export és a beruházás lassuló növekedése, mivel ez utóbbiak kétharmadát teszik ki a gazdaságnak, emiatt a gazdasági növekedés üteme jelentősen lassabb lesz a mostaninál. Mint mondta, a kétszámjegyű növekedésnek Kína most kezdődő fejlődési szakaszában már búcsút mondhat. Úgy vélte, hogy a működő modell eddig pozitív eredményeket hozott, és a kormány igen jelentős mértékben volt képes tartalékokat, így külföldi devizatartalékot felhalmozni. Ez biztosítja az eszközöket a későbbi beavatkozásokhoz.
Ha Kína 5-10 éven belül képes lesz a gazdasági modellváltásra, vagyis többet termel fogyasztásra, ez fellendítheti a kínai részvénypiac teljesítményét is, amely az elmúlt években alatta maradt a nemzetközieknek. A fogyasztói igényeket kielégítő vállalkozások sikeréből az is következne, hogy a gazdaság nagyobb szelete kerülne a magánvállalkozások kezébe és azok nagyobb függetlenséget is élveznének az államtól. „Ez nagy előrelépést jelentene a gazdaság teljesítményében” – állapította meg.
Az ingatlanpiaci reformról szólva megjegyezte, hogy annak a gazdasági szerkezetváltás részének kell lennie. Szerinte egy sebezhető ágazatról van szó, mert a lakásvásárlás Kínában a takarékosság kedvelt formája, csakúgy, mint az arany, vagy a bankbetét. A szakember ma kockázatos befektetésnek tartja az ingatlant, s álláspontja szerint a mai kínai helyzetre az ingatlanadó „nagyon hatásos” megoldást jelenthet. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bevezetése csakis folyamatosan történhet, ésszerűen megválasztott mértékkel. Egy ijesztően nagy adó ugyanis a hirtelen túlkínálattal összeomlást idézhet elő a piacon.
