Sötét mód ikon
2026 július 22
Pár ezer forintért tesszük ki magunkat hatalmas veszélynek

Pár ezer forintért tesszük ki magunkat hatalmas veszélynek

A síelés a legveszélyesebb tömegsport. A legjobb síelő is meghalhat vagy súlyos balesetet szenvedhet a sípályán, akár önhibáján kívül is. Egy átlagos hétvégén 2-3 helikopteres és 6-7 szános mentést igénylő baleset következik be egy-egy népszerűbb síterepen, folyamatos feladatot adva a mentőegységeknek, mentőszolgálatoknak, kórházaknak. A hegyimentő nem véletlenül érdeklődik biztosításunk után, ugyanis biztosítás nélkül komoly anyagi terhek elé nézünk.

Üres kézzel megyünk ki

Biztosítás nélkül tulajdonképpen semmink sincs. Magunknak kell állnunk mentésünk, kórházba szállításunk (milliós), ellátásunk (1000 euro/nap), esetleges műtétünk, gyógyszerünk költségeit. Szeretteink kiutazása, magunk vagy autónk hazaszállíttatása szintén a mi pénztárcánkat fogja terheli. Utasbiztosítás hiányában nélkülöznünk kell ezen felül a magyar nyelven hívható assistance központok szolgáltatását is, amelyek kár esetén megszervezik és ki is fizetik helyettünk a költségeinket. Ugyanez igaz akkor is, ha mi okozunk valakinek kárt, vagyis az ő ellátását ugyanúgy fizetnünk kell, mintha mi sérültünk volna meg.

Mindezen anyagi kockázatok természetesen nem állíthatók szembe az utasbiztosítás napi 500 forintos átlagos személyenkénti költségeivel. A síbiztosítás további előnye a fentieken túl, hogy poggyász- és felelősségi károkra, továbbá síruházatra és sífelszerelésre is kiterjed.
Vigyázat! – Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem megfelelő síelésre! Az ingyenesen kiváltható kártya nem fedezi a hegyi mentés akár 1,5 millió Ft-os költségeit.

Sok helyen így is fizetni kell

A kártyára igénybe vett szolgáltatások után sok országban önrészt is kell fizetni (5-20% az adott ország szabályainak megfelelően). A kártyát nem fogadják el minden kórházban, nem fizeti ki helyettünk felelősségi vagy poggyászkárainkat és nem jár hozzá magyar nyelvű segítség (assistance) sem.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A Biztosítás.hu szerint tehát nem érdemes az utasbiztosításon spórolni, különösen mert a biztosítás interneten keresztül történő megkötése csak perceket vesz igénybe. Tavaly óta ráadásul már az utazás napján is megköthetjük a biztosításokat, feltéve, hogy még nem léptük át Magyarország határát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.