A döntésre képes politikusok ebből a szempontból egyetértenek, akad aki meg is fogalmazta: a magyar nemzet önérzetének jót tenne egy ilyen rendkívüli sportvetélkedés megrendezése. Hogy persze alkalmasak-e vagyunk erre, az megint csak más kérdés, vélekednek a különböző oldalakon álló és politikailag maguk is hosszú esztendők óta versenyben lévő közéleti személyiségek.
Elhangzanak pro és kontra érvek, s ami egyértelmű: egy-egy nyári olimpia megrendezése horribilis összegekbe kerül. Erről általában ködösítenek a rendező államok. Vannak olyan adatok, amelyek szerint a 2008-as olimpia negyvenhárommilliárd dollárjába került a kínai államnak, s az ezt az összeget kitermelő lakosságnak.
Igen tanulságos a legutóbbi 2012-es londoni olimpia költségeinek alakulás is. A britek a vetélkedés előtt a hivatalos pályázati anyagukban csaknem 2,4 milliárd fontban jelölték meg a rendezés és az ehhez kapcsolódó fejlesztések, beruházások összegét. Egy-két-esztendővel később 9,3 milliárd fontra emelkedett a summa, majd – a hivatalos értékelés szerint – elérte a tizenegymilliárdot, de számos szakember gondolta akkoriban úgy, hogy ehhez két, akár hárommilliárdot még nyugodtan hozzá lehet számolni.
Amikor az ember ilyen felelős dolgokról gondolkozik, nem árt figyelembe venni azt, egy olimpia megrendezéséhez nem elég a kiváló elme, a ragyogó szervezési készség és az egyébként mindig csak tisztelhető szívós akarat. Pénz is kell bőviben, ami persze minden rendező ország számára súlyos tehertétel.
Ami a magyar gazdaság, a költségvetés állapotát illeti meglehetősen sok kérdést vet fel már most a finaszírozás és annak reális lehetősége.
Az olimpia – a közvélemény számára megfogalmazott –rövidebb tanulmányában közölt ezermilliárd forint alatti összeg meglehetősen nyomottnak tűnik. Hogyan alakulnának a bevételek? Ez is érdekes kérdés. Mindenesetre jól hangzik a befektetéshez képest több, mint háromszoros bevételi összeg, merthogy azt sugallja: az olimpia nem csak a magyar szellemnek, hanem a zsebnek is kiváló lehetőség.
Csakhogy az elmúlt nagy nemzetközi sportversenyek, nyári, téli olimpiák, labdarúgó kontinens és világversenyek nem éppen ezt igazolták vissza. A legutóbb kiválóan megrendezett brazíliai labdarúgó vb után immár egy ideje az a kérdés, mi legyen a súlyos milliárdokért megvalósított számos létesítmény sorsa, merthogy a csodálatos versengés után már nem kihasználhatók, ebben a formában nincsen szükség rájuk.
Ebből a szempontból is elgondolkoztató már most, mi lesz, ha esetleg nyerünk? Hogyan hasznosítjuk, használjuk a szűk egy évtized alatt megvalósuló pályákat, stadionokat, egyéb létesítményeiket? A jelenlegi szomorú helyzet ugyanis az, nem ritka, hogy egy-egy komolyabbnak tekintett hazai labdarúgó meccsre jó , ha pár száz ember kimegy. Hazai atlétikai versenyek látogatottsága? Jobb, ha nem feszegetjük a témát.
Az élethez kétségtelenül fontos a pozitív szemlélet. S valóban, 2024-ig még sok minden történhet. Eredményesen pályára kerülhet például Paks ügye. Stabillá válhat a gazdasági növekedés. Kivezetésre kerülhetnek a nyereség orientált, piaci alapokon nyugvó gazdálkodástól kissé idegen különadók. Csökkenthetővé válnak egyes világviszonylatban is topkategóriás adóféleségek. És egy sor más dolog, ami alapot és biztonságot nyújthat egy eredményes olimpia megrendezésre képes gazdasághoz.
És, ami végezetül a nemzeti önérzetünket illeti, ahhoz bizony kétségtelenül jól jönne egy olyan felelős megbízás, mint az olimpia megrendezése. Ami közös gondolkodásra, közös akaratra és cselekvésre késztethetne egy országot. Ehhez azonban meg kellene győzni legalább a társadalmat arról, hogy ránk nézve nem helytálló az olimpia történet legnagyobbjának, Pierre de Coubertin-nek a vélekedése, miszerint: Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! Reméljük nem csak a pályázatokon.
