Sötét mód ikon
2026 július 22
Nyereséges félév áll az MNB mögött

Nyereséges félév áll az MNB mögött

Pozitív hatások

Az eredmény alakulására pozitív hatással volt, hogy közel egy évtized után először nyereségbe fordult az MNB kamateredménye – olvasható a jegybank honlapján. Mindez annak köszönhető, hogy az alapkamat historikus mélyponton tartózkodik, valamint a nem konvencionális monetáris politikai eszközök aktív használatának következtében alacsony pénzpiaci hozamok és tartósan laza monetáris kondíciók alakultak ki – fűzték hozzá.

Az MNB honlapján elérhető féléves jelentésből kiderül: a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény 2017 első fél évében 2,2 milliárd forint nyereség volt, 2016. hasonló időszakához képest 13 milliárd forinttal javult.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az MNB működési költségei idén az első hat hónapban 18,1 milliárd forintot tettek ki, ami az ütemezett tervtől 8,7 százalékkal marad el, a 2016 azonos időszakában felmerült kiadásoknál pedig 5,3 százalékkal magasabb – áll a jelentésben. Az MNB eredménye 2016 első fél évében 51,7 milliárd forint volt, ami 17,3 milliárddal magasabb az idei első félévinél.

Ezt olvasta már? Két eljárást indított az MNB
Az MNB piacfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Albaland Kft.-nél, a belize-i Pink Rocks Group Ltd.-nél, valamint a két cégben tulajdonos W. Attila magánszemély esetében, hogy végeztek, vagy végeznek-e bejelentés hiányában a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény szerinti függő ügynöki, illetve üzletszerűen a hitelintézeti törvény szerinti pénzügyi szolgáltatás közvetítését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.