Sötét mód ikon
2026 július 22
Ez demokrácia, és a népszavazás nem bűncselekmény

Ez demokrácia, és a népszavazás nem bűncselekmény

Parázs légkör

Elmondta, hogy a választói névjegyzékbe összesen 5,34 millió embert vettek fel. A voksolás lebonyolításában 7235 önkéntes működik majd közre, de a feladatra 50 ezren jelentkeztek.
Raül Romevera, a katalán kormány külügyi tanácsosa hangsúlyozta: a büntetőtörvénykönyv szerint a népszavazás nem bűncselekmény, ezért nem kellene úgy kezelni, mintha az lenne.

„Ez demokrácia” – jelentett ki, hozzátéve: a katalán lakosság 80 százaléka a voksolás mellett van függetlenül attól, hogy támogatja-e a függetlenséget vagy sem.

Aggályok

Kitért arra is, hogy az európai törvényességen belül nem lehet „normálisnak” vélni a weboldalak bezárását, vagy egy legitim kormány gazdaságába történő beavatkozást. Ezek mind példák arra, hogy a spanyol kormány törvényellenesen cselekszik – jegyezte meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Meg vagyunk győződve, hogy Katalónia polgárai szavazni fognak, megismételjük kérésünket, hogy ne dőljenek be azok provokációink, akik meg akarják akadályozni a szavazást. Mindent megteszünk, hogy lehessen voksolni” – fogalmazott Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes.

Beszélt arról, ha megpróbálják akadályozni a szavazóhelyek működését, attól még tudnak majd voksolni a választók, ám azt nem árulta el miként. „Vannak más módok” – tette hozzá. A katalán elnökhelyettes elmondta: felméréseik szerint a választásra jogosultak 60 százaléka részt vesz a népszavazáson október 1-én. Az eseményen bemutatták, hogy milyen lesz a népszavazás hivatalos szavazóurnája, amely a hagyományostól eltérő fekete fedelű, fehér műanyagdoboz.

Egy határozott nem

„Nem lesz népszavazás” – jelentette ki Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő, a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján.

A politikus figyelmeztetett arra, hogy a szecesszionistáknak a bíróság előtt kell majd választ adni „folyamatos hűtlenségükre”. „Senki sem áll a törvények felett” – hangsúlyozta, és improvizációnak nevezte a népszavazást, amelynek hiányoznak törvényességi garanciái.

Zaklatások

Szólt arról, hogy Katalóniában „zaklatják” azokat, akik nem támogatják a népszavazást, köztük például polgármestereket, közéleti szereplőket, művészeket, és az újságírókat. Utóbbival kapcsolatban a Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet tett jelentést.

A spanyol kormányszóvivő kijelentette: egy jogállamnak kötelessége megakadályozni egy olyan népszavazást, amelynek célja a „szétszakítani országunkat”. Hozzátette: az együttélés, a fejlődés, a jólét nem lehetséges a törvény és a jogállam keretein kívül.

Mozgósítás a népszavazás mellett

Katalóniában napok óta jelentős népszavazási mozgósítás zajlik. Folyamatosak az utcai megmozdulások. Délelőtt több mint egy tucat katalán városból indultak útnak gazdák traktorokkal Barcelona felé, hogy a katalán kormány épülete elé vonulva követeljék a katalánok jogát az önrendelkezési népszavazás megrendezéséhez.

Több száz fellobogózott, és demokrácia feliratú transzparensekkel ellátott traktor lepte el a városba vezető utakat az agrárszakszervezetek felhívására. A katalán egyetemisták pénteken is folytatják sztrájkjukat a referendum érdekében, amelyet még csütörtökön kezdtek, és az első nap a szervezők szerint 80 ezren vette részt benne. A katalán rendőrség a résztvevők számát 16 ezerre tette.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.