2023 december 10

Lélektani szintjéhez érkezett a BUX – technikai elemzés

15 perces

Az OTP és a MOL segítségével érkezett lendületes emelkedés a BUX árfolyamánál is, a 32700-as sávtető alól érkező kitörés pedig a várakozásoknak megfelelően 33000-ig repítette az indexet. Itt ütközött napon  belüli ellenállásba, és bár járt a lélektani érték fölött az árfolyam, végül nem sikerült fölé zárni. A napon belül bemutatott kis visszahúzásnak és kioldalazásnak köszönhetően az indikátoroknak volt lehetőségük lehűteni magukat, a pénteki kereskedésben így folytatódhat 33000 ostroma. Egy pár napos emelkedő ékből próbálhat kitörni további lendületes emelkedés esetén az index, ez megerősítené a pozitív momentumot, és még magasabbra nyitna utat. Az ék letörése a 32700-as szint visszatesztelését is jelentheti.

Támasz: 32700

Ellenállás: 33000

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Sikeresen vette az első akadályt a hazai index, 50 napos mozgóátlagát tudta átlépni csütörtökön, tette mindezt érdemi, 16,6 milliárdos forgalom mellett. Az indikátorok jelzései továbbra is pozitívak ennek megfelelően, a 33000 pontos lélektani szint fölé emelkedés pedig akár a mindenkori csúcs felé is utat nyithat a folytatásban. A 33000-33100-as tartományra érdemes tehát figyelni rövidtávon, ezzel birkózhat a folytatásban az index.

Támasz: 32000

Ellenállás: 33100