Sötét mód ikon
2026 július 22
Legfeljebb a katasztrófa turisták száma gyarapodhat

Legfeljebb a katasztrófa turisták száma gyarapodhat

A menekült probléma ugyanis nem csupán a leginkább érintett területeken, hanem az ország egyéb részein is érezteti a hatását.

Lemondják a foglalást a törzsvendégek is

– Így igaz, a migrációs kérdés már nálunk is érezteti kedvezőtlen hatását – mondja K. Bertalan, aki a határtól távolabb fekvő Csongrád megyei, fürdőjéről ismert településen működteti panzióját. – Hozzám évek óta érkeznek idősebb vendégek, ilyenkor nyár végén, ősz elején Horvátországból és Szlovéniából. Az idén is teli volt a naptárunk. Most azonban sorba mondják le a foglalásokat a törzs kuncsaftjaink is, mivel tartanak attól, hogy nem tudnak átjönni a határon, s bizonytalannak érzik a helyzetet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

– Hiába mondjuk, hogy nálunk nem érződik a probléma úgy, mint a menekültáradat fő útvonalain, nálunk nem sátoroznak a távoli országokból ideözönlött emberek az utcán. Azt válaszolják, értsük meg, nem akarnak kockáztatni. Majd, ha jobban alakul a helyzet, jönnek jövőre. Mit lehet erre mondani? Sajnálatos, hogy így alakult a dolog. Eddig ugyanis remek évünk volt, fullon mentünk. Ha az ősz jól alakult volna, tényleg rekorddal zárunk az idén.

Eddig csúcsokat döntögetett a turizmus

Az országos idegenforgalmi adatok is arról tanúskodnak, hogy az esztendő első felében igazán jól alakult az idegenforgalom. Mint a Központi Statisztikai Hivatal friss adatiban nyilvánosságra hozta, január-júliusban a szálláshelyek 6,7 százalékkal több, összesen 14 millió 395 ezer vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 7 millió 233 ezer, a belföldi vendégek 7 millió 162 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldiek vendégéjszakáinak száma 6,6, a belföldieké 6,9 százalékkal nőtt.

A nyár, a július különösen erős volt. A külföldi vendégek 12,1, a belföldiek 7,5 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el júliusban a magyarországi szálláshelyeken, így a forgalom 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A szálláshelyek bruttó árbevétele 17,6 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, és 43,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a szállásdíj bevétel 27,5 milliárd forint volt, 19,9 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest.

Aggódnak a fővárosi vendéglátósok is

A szeptemberi várakozások azonban már nem ilyen optimisták.

– Nem is lehet ezen csodálkozni – mondja egy budapesti peremkerült kis szállodájának tulajdonosa, F. Ottó. – Nézzen csak körül, mi van a fővárosban! Bizonytalan a vonatok érkezése és indulása, menekültek kempingeznek a pályaudvarokon. Lehet, hogy a friss intézkedések lassan-lassan rendezik a helyzetet. Ön elindulna, mondjuk Németországból, különösen azok után, annak ismeretében, amit a külföldi sajtó ír rólunk? Legfeljebb a katasztrófa turisták száma szaporodhat a mostani időszakban.

Rendre érkeznek haza külföldről is a magyar nyaralók. Jóllehet már az utószezonban járunk inkább, mégis esztendők óta sokan választják ezt az időszakot.

– Nekünk szerencsénk volt, mert Szerbia felől gyorsabban átjutottunk a határon , mint arra külföldi hírek alapján számítottunk – mondja N. Márton az egyik Dél-Balaton parti büfé tulajdonosa. Minden évben, amikor lefut a nyári szezon elmegyünk pár hétre Görögországba. Két kis gyerekem van, esztendők óta nyaralunk egy görög család panziójában. Aggódtunk is, hogyan jövünk vissza, mivel nekünk még ezen a hétvégén ki kell nyitnunk.

– Jó az idő, bizonyosan jönnek a vendégek, akik még az ősz előtti utolsó napokat a nyaralójukban szeretnék eltölteni. Ismerik a szokásainkat, számítanak rá, hogy esetleg nálunk ebédelnek. Tudják, hogy szeptember elején becsukunk, de utána újra kinyitunk egészen október végéig, november elejéig, attól függően, milyen lesz az idő. Az idei esztendő nagyon jól alakult, régen volt ennyi vendégünk. Én optimista vagyok a továbbiakban, mivel a mi vállalkozásunk alapvetően a belföldi turizmusra épül.

A szomszédunkban is kedvezőtlen őszre számítanak

Mint a friss jelentések beszámolnak róla, a menekült probléma kezd eltolódni Horvátország irányába. Márpedig szomszédunk az egyik ország, amelyet legjobban kedvelnek a magyar turisták. Magyarország a hetedik azon a listán, ahonnan a legtöbb – mintegy négyszázezer – turista érkezik Horvátországba.

Az adriai ország statisztikai hivatala nemrég hozta nyilvánosságra friss adatait. Ezek szerint az év első nyolc hónapja során a világ hetvenöt országának lakói keresték fel déli szomszédunkat. A legtöbb, 1,7 millió turista Németországból érkezett, ami hat százalékos növekedésnek felelt meg a korábbi esztendőhöz képest. Most azonban az ottani szakembereknek és a vendéglátás egyéb szereplőinek is a fáj a feje, hogyan alakul az év további része.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.