Sötét mód ikon
2026 július 22
Csődöt mondott a Synergon leánycége

Csődöt mondott a Synergon leánycége

Többletköltségek merültek fel

A Synergon Informatika Nyrt. közleménye szerint a társaság likviditási problémái alapvetően a FUTÁR-projekt kivitelezéséből erednek. A felmerült műszaki problémák megoldásának és a kényszerű alvállalkozó-váltásoknak a többletköltségei, valamint a rendkívüli mértékű kötbérek jelentős többletterhet róttak a társaságra, olyan likviditási problémát okozva, hogy annak megoldásához jelentős reorganizáció és a hitelezőkkel történő csődegyezség szükséges a társaság további működésének biztosítása érdekében.

A projekthez korábban a csoport többi vállalata is jelentős pénzügyi erőforrásokat biztosított. A társaság számára likviditási problémát okozott az is, hogy az OKF elállt az OKF Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága (előtte Fővárosi Tűzoltóparancsnokság) bevetési rendszerével kapcsolatos vállalkozási szerződéstől, és az idén zárult perben a társaságot jogerősen mintegy 180 millió forint megfizetésére kötelezték.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az elállás oka a társaság cseh alvállalkozójának hibás teljesítése volt. A társaság pert indított az alvállalkozóval szemben 200 millió forint megfizetésére, de amíg ez nem zárul le jogerősen és a követelés nem végrehajtható, a társaság az OKF-nek nem tud fizetni.

Fizetési haladékra van szüksége

A Synergon által korábban megkötött támogatási szerződések alapján végzett fejlesztések jelentős része (az úgynevezett intelligens megoldásokkal kapcsolatos termékek vonatkozásában) befejezéséhez ért és az értékesítés előkészítése is megkezdődött. A komplex adatközponti fejlesztések közül az adatközponti építési és eszközbeszerzési fejlesztéseket azonban a társaság – az erőfeszítései ellenére folyamatosan akadozó pályázati együttműködés problémái miatt – nem tudja megvalósítani, és kénytelen volt a vonatkozó szerződéstől elállni – írja közleményében a Synergon.

A társaság rendelkezik jelentős vagyonelemekkel (ideértve számos kintlevőséget, követeléseket, nagyértékű tárgyi eszközöket, a többéves fejlesztési tevékenység eredményeként jelenleg már értékesítési szakaszba kerülő termékeket és befektetéseket), azonban ezek realizálásához, illetve értékesítéséhez, a működés optimalizálásához fizetési haladékra van szükség. Mindezt egy reorganizációs terv keretében lehet tervszerűen végrehajtani, és helyreállítani a társaság pénzügyi helyzetét, a társaság e cél érdekében kezdeményezte csődeljárás lefolytatását.

Az anyavállalat napi működésére a leányvállalat által kezdeményezett csődeljárásnak önmagában nincs közvetlen hatása. A társaság azonban a csődeljárás alakulásától függően vizsgálja a leányvállalat, mint befektetés értékét, és amennyiben ennek következtében a befektetés leértékelésére kerül sor, az az anyavállalat számára is veszteséget okoz és saját tőkéjét is csökkentheti – közölte a Synergon.

A BÉT-en is jelen van
Synergon Informatika Nyrt. részvényeivel a BÉT standard kategóriájában lehet kereskedni, a részvények záróára szeptember 15-én 77 forint, az elmúlt évben a legmagasabb ára 158, a legalacsonyabb pedig 76 forint volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.