2025 május 17

Lassított az OTP – technikai elemzés

15 perces

Felpattanással indult a kereskedés a bankpapír számára, a 6500-as szintet közelítette bő 50 pontra az árfolyam, innen korrigált a 6300-as szintig, végül mérsékelt emelkedéssel tudta zárni a napot 6400 alatt. A tegnap kialakult kis szimmetrikus háromszögből fölfelé történő kilépés adhat lehetőséget még egy kísérletre a 6500-as szint elérésére. Ez továbbra is egy erősebb ellenállás, amivel meggyűlhet a baja a papírnak. A háromszögből lefelé történő kilépés a 6275-6300-as rövidtávú támaszszinthez ejtheti az árfolyamot, ez alatt jöhetne további korrekció a trendvonal irányába.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Tovább tudott kapaszkodni a bankpapír fölfelé a hétfői kereskedés során, ellentétben a MOL-lal és az Mtelekommal, ez a részvény még nem túlvett napos szinten. Ez javítja 650 elérésének esélyeit ebben a körben, így ha kitart a lendület, és marad az elmúlt napok forgalma, a héten akár elérhető is lehet ez a szint. A tegnapi gyertyán látható hosszú felső kanóc az egyetlen intő jel, hogy kezd veszíteni a lendületből az árfolyam. A technikai összességében meglehetősen pozitív, túl vagyunk egy kitörésen, 6500 fölött pedig már 7000 irányába is megnyílhatnak távlatok a folytatásban.

Heti

2011 nyara óta nem látott magasságokban az OTP árfolyama, körülbelül 3 hónap ostrom után tudott ellépni a meghatározó 6000-es szint körüli zónától. Nincs messze a 6500-as szint, ez a közeljövőben elérhető lehet, átlépésével pedig újabb távlatok nyílhatnak meg a papír előtt, 7000 lehet a következő nagy mérföldkő az emelkedésben. A kilátások pozitívak, az elkövetkező 1-2 hétben 6500 leküzdése lehet a cél.