2025 február 14

Kilengések a piacokon – erre készülnek a befektetők

Fókuszban a Fed

A Fed bejelentése alapján jelenleg azt várja a piac, hogy szeptembertől kezdődik meg a mérlegszűkítés, ezért az előttünk álló hónapok piaci ingadozásainak irányát és mértékét leginkább az fogja meghatározni, hogyan reagálnak majd a befektetők a tőkekivonásra.

„Amikor 2013-ban először szó volt a Fed csökkenő jegybanki élénkítéséről, 1,5 százalékról 3 százalékra pattant az amerikai 10 éves kötvényhozam, és a feltörekvő piacok is erős pofont kaptak. Kérdés az, hogy az alacsony olajár és a csökkenő inflációs várakozások mellett vajon tényleg folytatódhat-e a jegybanki szigorítás, másrészt, ha igen, az mekkora piaci kilengést okozhat” – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a piacok nem tudnak esni, mivel folyamatosan jönnek újabb befektetők, így a részvénypiac továbbra is jól teljesít, és a 10 éves amerikai államkötvény hozama is gyakorlatilag az év eleji szinten van (2,3 százalék). Ennek ellenére nem bízhatjuk el magunkat, hiszen könnyen fordulhat a kocka. Ahogyan a mennyiségi lazítás kezdetekor a részvény- és kötvénypiacok együtt mozogtak, és egyaránt erősödni kezdtek, ennek most akár az ellenkezője is megtörténhet, miközben a kedvező gazdasági fundamentumoknak köszönhetően a részvénypiacok kilátásai továbbra is kedvezőek” – tájékoztatott Kovács Mátyás.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Optimizmus Európában

Eközben az Európai Központi Bank is meglebegtette az eszközvásárlási programjának kivezetését. Az egyelőre inkább csak a piac teszteléseként felfogható bejelentésre a kötvényhozamok máris reagáltak: a német 10 éves államkötvény hozama 0,2 százalékról 0,55 százalékra ugrott. Az európai részvénypiacok azonban továbbra is ígéretesek.

„A gazdasági aktivitást előrejelző konjunktúrajelentések Európában évek óta nem látott optimizmust tükröznek, emellett az EKB exporttámogató szándéka miatt az euró várhatóan nem fog jelentősen erősödni, így az európai vállalatok profitkilátásainak javulására, ezzel együtt pedig részvénypiaci emelkedésre számítunk a következő hónapokban” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

Hatodik sebességben a magyar gazdaság

Az első negyedév 4,1 százalékos GDP növekedése után a további kilátások is nagyon kedvezőek. Ezt támasztja alá, hogy az autóipar dinamikus növekedésének és az EU-s források által felpörgetett beruházásoknak köszönhetően a hazai konjunktúrajelentés májusban minden idők legjobb várakozásait mutatta. Mindezek mellett az idei évben a dinamikusan bővülő reálbéreknek köszönhetően a lakossági fogyasztás is pozitívan járul hozzá a növekedéshez.

„Az alap makrogazdasági adatok jók, miközben az infláció továbbra is elmarad a jegybanki céltól, így – a MNB inflációs jelentése szerint – 2019 előtt nem lesz változás a monetáris politikában. A nemzetközi jegybanki politikától eltérő hazai kamatpolitika ezért átmenetileg gyengítheti a forintot” – tájékoztatott a befektetési szakember.