2024 április 19

Kevesebb születés és több halálozás

2019. márciusban:

  • 6920 gyermek született, 3,1%-kal, 220 újszülöttel kevesebb, mint 2018 harmadik hónapjában.
  • 11 373 fő vesztette életét, ami 15%-kal, 2006 fővel kevesebb az előző év azonos havinál.
  • A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. márciusi 6239-cel szemben 4453 fő volt, ez 29%-os javulást jelent.
  • A házasságkötések száma lényegében változatlan maradt, 2746 pár lépett frigyre, ami 0,3%-kal, mindössze 9 házasságkötéssel kevesebb a 2018 márciusinál.

2019. január–márciusban:

  • 20 830 gyermek jött világra, ami 946-tal, 4,3%-kal elmaradt a 2018. első negyedéves születésszámtól. Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1%-kal kevesebb volt az élveszületések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,41 volt, az előző év első három hónapjára számított 1,45-hoz képest.
  • 37 578-an haltak meg, 1,6%-kal, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. 2019. januárban 20, februárban 2,6%-kal többen, márciusban viszont 15%-kal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.
  • Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2018. január–márciusi 15 224-gyel szemben 16 748 fő volt, ami 10%-os növekedést jelent.
  • 6080 pár kötött házasságot, ez 1,1%-kal, 66 friggyel kevesebb volt az előző év azonos időszakinál.
  • Ezer lakosra 8,7 élveszületés és 15,6 halálozás Az előbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb volt a 2018. január–márciusinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 7,0 ezrelékre emelkedett. 2019 első negyedévében ezer élveszületésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos növekedés az előző év január–márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke lényegében nem változott az egy évvel korábbihoz képest.

A népmozgalom főbb adatai, 2019. január-március

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

20 830

–4,3

8,7

–4,2

Halálozás

37 578

1,6

15,6

1,7

Csecsemőhalálozás

88

17,3

4,2a)

22,7

Természetes szaporodás / fogyás

–16 748

10,0

–7,0

10,2

Házasságkötés

6 080

–1,1

2,5

–0,9

a) Ezer élveszületésre.

  • A születések száma mindegyik régióban mérséklődött. A legjelentősebb mértékű visszaesést (11% és 7,8%) Nyugat-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon regisztrálták, a legkisebbet (0,1% és 0,7%) Közép-Dunántúlon és Észak-Alföldön.
  • A halálozások száma Budapesten és Pest régióban csökkent (1,2% és 1,0%), a többi régióban emelkedett. A legnagyobb növekedést (6,5% és 3,3%) Dél-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon mérték, a legkisebbet (1,4% és 1,7%) Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon.
  • A természetes fogyás mindegyik régióban emelkedett: a születések számának számottevő mérséklődése és a halálozások számának országos átlagot meghaladó növekedése következtében Dél-Dunántúlon, az élveszületések jelentős visszaesése miatt pedig Nyugat-Dunántúlon emelkedett a legnagyobb mértékben (21%, illetve 19%).
  • A házasságkötések száma három régióban emelkedett és ötben csökkent. A legjelentősebb mértékben Pest régióban növekedett (11%), míg a legnagyobb, hasonló mértékű csökkenés Közép-Dunántúlon (11%) történt.

A népmozgalom főbb adatai régiónként, 2019. január–március

Régió

Élveszületések

Halálozások

Természetes fogyás

Házasságkötések

száma

változás, % a)

száma

változás, % a)

száma

változás, % a)

száma

változás, % a)

Budapest

3 468

–4,5

6 015

–1,2

–2 547

3,7

1 123

8,7

Pest

2 852

–1,5

4 240

–1,0

–1 388

0,1

775

10,7

Közép-Dunántúl

2 205

–0,1

4 176

3,3

–1 971

7,5

617

–11,4

Nyugat-Dunántúl

1 868

–10,9

3 648

1,7

–1 780

19,5

521

–3,2

Dél-Dunántúl

1 667

–7,8

3 837

6,5

–2 170

20,9

543

–7,7

Észak-Magyarország

2 646

–4,8

4 901

2,1

–2 255

11,6

753

–2,7

Észak-Alföld

3 515

–0,7

5 542

2,8

–2 027

9,4

984

0,3

Dél-Alföld

2 477

–6,4

5 149

1,4

–2 672

10,0

687

–8,5

Összesen b)

20 830

–4,3

37 578

1,6

–16 748

10,0

6 080

–1,1

a) Az előző év azonos időszakához képest.

b) A területre nem bontható adatokkal együtt.

 

Következő megjelenés: Népmozgalom, 2019. január–április, közzététel: 2019. június 26.