2024 április 19

Így költi a pénzt a három generáció

Az Y-ok 2-3 százalékának van legalább 1 milliója

A hazai Y generáció, azaz a 23-36 éves korosztály átlag havi költése fejenként mintegy 95 ezer forint, azonban a legalacsonyabb jövedelmű és a jómódú Y-ok havi kiadásai között ötszörös-hatszoros különbségek vannak. Ráadásul az Y generációnak csupán nagyjából 2-3 százaléka rendelkezik 1 millió forintos, vagy annál nagyobb összegű félretett pénzzel.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Ez utóbbival kapcsolatban egy érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a MarketWatch gazdasági hírportál: egy kutatás szerint az Y-ok 88 százaléka szeretne többet megtakarítani, de csak 36 százalékuk tervezi, hogy kevesebbet fog költeni – olvasható a Vienna Life blogján.

A legnagyobb hibák, amit egy Y elkövet

Ebből is látszik, hogy az Y-ok komoly hibákat követnek el a pénzük ellen. A Vienna Life blogja az amerikai Forbes.com listájában szereplő hasznos tanácsokat idézi, amelyeket az X-eknek és a Z-knek is érdemes megfogadniuk.

A diákhitelt törlesztik, a nyugdíjra pedig nem tesznek félre. Az akár több százezer forintos tandíjat sokan nem tudnák zsebből fizetni, így muszáj felvenni a diákhitelt. Ám amikor elkezdenek dolgozni, már könnyebben ki tudnák gazdálkodni azt a havi akár 5 ezer forintot, amivel 12 milliót is összegyűjthetnek, mire nyugdíjba mennek.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hitelből vesznek luxuscikkeket. Itthon is népszerűek például a különböző áruvásárlási hitelek vagy gyorskölcsönök, amelyekből sokan fogyasztási cikkeket vagy utazást finanszíroznak. Kifizetődőbb eldönteni, mire van igazán szükségünk, és mi az, ami ráér addig, amíg futja rá a jövedelmünkből!

Menő helyen laknak, pénzügyi fedezet nélkül. Ha a lakhatási kiadásai a bevételei több mint 50 százalékára rúgnak, az már nagyon sok! Ilyen esetben célszerűbb egy olcsóbb környékre vagy kisebb lakásba költözni!

Így érhet el 15 százalékos fizetésemelést egy Y

Aki azt gondolja, hogy az Y-ok szinte évente váltanak munkahelyet, és csak a magasabb fizetés motiválja őket, az téved. A Bloomberg cikke szerint sokkal fontosabb számukra a stabil munkahely: Nagy-Britanniában például 25-ből átlagosan csak 1 Y vált munkahelyet 30 éves kora előtt.

Emiatt pedig sok pénztől esnek el, elemzők szerint ugyanis a váltás egy 20-as évei közepén járó dolgozónak átlagosan 15 százalékos fizetésemelést jelent. Ha már a munkánál tartunk, a MarketWatch cikke szerint a brit fiatalok többsége arra számít, hogy akár 80-90 éves korukig is dolgozni fognak.

A Vienna Life blogján megjelent teljes cikkben olvashat még arról is, hogy hol és hogyan vásárolnak az Y-oknál is fiatalabb, 12-22 éves Z generáció tagjai, hány évesen kapnak először, és milyen összegű zsebpénzt a hazai Z generációs fiatalok, hogyan viszonyulnak a virtuális pénzhez, vagy hogyan fektetik majd be a pénzüket a különböző applikációk és robotbankárok segítségével.