Sötét mód ikon
2026 június 10
Idén is 250 millió forintra lehet pályázni

Idén is 250 millió forintra lehet pályázni

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szécsényben tartott sajtótájékoztatót a 250 millió forint összegben – április 24-ei határidővel – kiírt felzárkózási program felhívásának részleteiről.

A korábbi években bekapcsolódottaknak is szól a felhívás 

vetőmag gabona mezőgazdaság 123rfKésőbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az idén százharminc települést kívánnak bevonni a programba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a földprogramot 1992-ben indította el az akkori szociális tárca „modellkísérletként”, a Nógrád megyei település 1997 óta vesz részt a programban.

A felzárkózási program előnyei között említette a családok aktivizálását, amelyek így nem segélyen tengődnek, hanem maguk tudják megtermelni például a megélhetésükhöz szükséges terményeket. Fontosnak mondta azt is, hogy a szociális földprogramok beépülnek a helyi társadalomba, és sok olyan önkormányzat is van, amely területet ad a családok gazdálkodásához.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei pályázat – az új családok bevonásán túl – azoknak is szól, akik a korábbi években már bekapcsolódtak a programba; őket most szeretnék „továbbléptetni”, tehát abban segíteni őket, hogy termékeiket piacra tudják vinni.

Sok lehetőség vár a pályázókra

Arra hívta fel a figyelmet, a programba új belépőknek nemcsak egyszerűen vetőmagot vagy takarmányt adnak, hanem szakmai „kísérést” is nyújtanak számukra a gazdálkodáshoz.

szoja_ültetvény_123rfUtalt arra is, a szociális földprogram pályázataihoz az önkormányzattól vagy a Nemzeti Földalaptól lehet területet bérelni, de a családok saját ingatlanjain is lehet támogatott gazdálkodást folytatni.

A programba a családok az önkormányzatokon, közhasznú szervezeteken, nemzetiségi önkormányzatokon, alapítványokon, egyházakon vagy karitatív szervezeteken keresztül kapcsolódhatnak be. Pályázni vetőmag-, takarmány-, vagy eszközbeszerzésre lehet, de lehetőség van arra is, hogy a piacra jutást támogassák.

A családi napközire is büszke Czibere

Czibere Károly beszámolt egy másik programjáról is; az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn péntek délután két új családi napközi megnyitóján vett részt.

Tájékoztatása szerint az új napköziket 45 millió forintos uniós pályázati forrásból alakították ki, a helyi református egyházközség működésében lévő intézmények összesen 14 – fél és három év közötti – gyereket tudnak befogadni.

Elmondta, míg a 2000-es évek közepén még csak 25 ezer, addig mostanra már 38 ezer férőhely van a bölcsődékben.

Jelezte, bölcsődéket a 10 ezernél több lakosú településeknek kell fenntartaniuk, ezért van szükség a kisebb településeken a családi napközikre, amelyekben jelenleg 8600 férőhely van, és amelyekre évente 2,3 milliárd forintot fordít a kormányzat a központi költségvetésből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.