2024 május 08

Friss tőkére szomjaznak a hazai kkv-k

Van rá igény

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. összesen 50 milliárd forintra bővült tőkekerete révén a következő évtizedben százas nagyságrendben kíván tőkét fektetni hazai kis- és középvállalkozásokba, a kiválasztási folyamatok pedig már el is kezdődtek.

Az Alapkezelő a Széchenyi Tőkebefektetési Alapon (SZTA) keresztül a 8 milliárd forintos emelést követően immár 22 milliárd forinttal, az Irinyi II. Kockázati Tőkealap 8 milliárd forinttal, a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alap pedig 20 milliárd forinttal járul hozzá a hazai kkv-szektor versenyképességének növelésében.

„Miután az első befektetési időszak végéig az SZTA-val kihelyeztünk csaknem 13 milliárd forintot, a tőkeigényes vállalkozások érdeklődése továbbra is fennmaradt. Annak köszönhetően, hogy szeptembertől újabb kihelyezhető tőkeforrásokat kaptunk a magyar kormánytól, számos növekedő cég igényeit ismét ki fogjuk tudni elégíteni. A csapatunk már folyamatosan dolgozik azon, hogy a beérkező több száz üzleti koncepció közül kiválasszuk a legígéretesebbeket. Emellett természetesen folyamatosan várjuk az újabb izgalmas projekteket is” – mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Milyen cégeket keresnek?

A korábban 89 vállalkozásba tőkét fektető Széchenyi Tőkebefektetési Alap egész Magyarország területén keresi azokat a stabilan növekedni képes cégeket, amelyek tevékenysége akár a tőkebefektetők fő célpiacain kívül esik (pl. fémipar), illetve nem reális megoldás számukra a hitelfelvétel.

A szeptemberben elindult Irinyi II. Kockázati Tőkealap az Irinyi Tervben kiemelt iparágakban tevékenykedő, közép-magyarországi ipari vállalkozások, beszállító cégek számára biztosít tőkét a bővüléshez, fejlesztésekhez, valamint Ipar 4.0-s digitalizációs terveik megvalósításához. A kiemelt szektorok közé tartozik: a járműipar, a speciális gép- és járműgyártás, a zöldgazdaság, a megújuló energia, az élelmiszeripar, az egészségipar, a védelmi ipar, a faipar, valamint az ezekhez kapcsolható infokommunikációs, digitális fejlesztések.

A tőkeprogram a nemzeti iparfejlesztési stratégia egyik kiemelt lábát jelenti, tőkebefektetései révén tovább erősödhetnek a budapesti és pest-megyei beszállító cégek, ami közvetetten a többi régió ipari teljesítményére is pozitív hatással lehet.

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alap a Magyarországgal szomszédos országokba, azon belül is az azokban növekvő aktivitást kifejtő (terjeszkedő), illetve onnan hazánkba érkező innovatív vállalkozások bővülési szándékait kívánja finanszírozni. Akár eredően magyarországi, akár határon túli cégről van szó, a befektetések valamennyi esetben Magyarországon valósulnak meg.

A tőkeprogram célja, hogy finanszírozza a nemzetgazdasági szempontból jelentős beruházásokat, másrészt támogassa a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi – azon belül is a Magyarországgal határos országok kkv-jaival történő – hosszú távú kapcsolatépítését.