Sötét mód ikon
2026 július 22
Félrevezették a versenyhivatalt – nem kegyelmezett a GVH

Félrevezették a versenyhivatalt – nem kegyelmezett a GVH

Helyszíni vizsgálat is volt

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított 2015. november 24-én a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt mások mellett a VIKUV Zrt. és a GEO-SIVO Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft. vállalkozások ellen, mert feltételezte, hogy felosztották egymás között a közbeszerzési eljárások egyes tendereit az ajánlati árak és a nyertes vállalkozások előzetes egyeztetésével.

A GVH az eljárás megindításakor előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat tartott az eljárás alá vontak székhelyén, illetve telephelyén.

Tudatos félrevezetés

A VIKUV Zrt. vezérigazgatója valótlanul állította, hogy nincs a helyszínen a laptopja, miközben azt a hátizsákjába csempészve próbálta elvinni a rajtaütés idején. A GEO-SIVO Kft. ügyvezetője pedig – tudomást szerezve a GVH eljárásáról – egy használaton kívüli gépet helyezett üzembe a saját számítógépe helyett, így nem az általa valóban használt gépet adta át a GVH-nak átvizsgálásra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mind a VIKUV Zrt. vezérigazgatója, mind a GEO-SIVO Kft. ügyvezetője tudatosan próbálta félrevezetni a GVH vizsgálóit, és bizonyítékokat elrejteni a GVH elől. E magatartásuk a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányult, és kifejezetten a hatóság megtévesztését célozta.

A GVH hangsúlyozza, hogy a valós tényállás feltárásának meghiúsítását célzó magatartás az egyik legsúlyosabb eljárási szabálysértés, amelynek célja, hogy megakadályozza a versenyjogsértések feltárását. Éppen ezért ilyen esetekben a GVH indokoltnak tartja az egyébként megállapítható legmagasabbhoz közeli eljárási bírság kiszabását.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.