Sötét mód ikon
2026 július 23
Feláldoznák a jóléti alapot

Feláldoznák a jóléti alapot

Anton Sziluanov pénzügyminisztert a 2014-es költségvetési számok várható alakulásáról faggatták a Rosszija 1-es állami televízió szombat délelőtti hírműsorában (Vesztyi v szubbotu sz Szergejem Brilevim).

„Megállapodtunk abban, hogy a Roszatom jelenleg előkészítés alatt álló beruházásainak megvalósítása is támogatható lesz a nemzeti jóléti alap eszközeiből” – mondta Sziluanov, azt fejtegetve, hogy az országon belül hová lehetne előnyösen befektetni a költségvetés tartalék alapjait.

Sziluanov nem pontosította, hogy a Roszatom milyen beruházásaira gondol, csak annyit mondott, hogy „ezek nagyon kifizetődő projektek a vállalati kapacitásaink kihasználása és a magas képzettséget igénylő munkahelyek létrehozása szempontjából. S a legfontosabb – tette hozzá -, hogy a későbbi kihasználtság évtizedekre biztosítva lesz nálunk.”

A miniszter elmondta azt is, hogy az Oroszországi Föderáció aranytartalékai pillanatnyilag mintegy 520 milliárd dollárt (mintegy 115 billió 440 milliárd forint) tesznek ki, a nemzeti jóléti alap eszközei pedig 3 billió rubelre (mintegy 22 billió 200 milliárd forint) tehetők.

Felidézte, hogy tavaly a költségvetés tartalékalapjainak külföldi értékpapírokba való befektetéséből az állami adósságszolgálatot másfélszer meghaladó bevételre tett szert az orosz költségvetés.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.