2024 március 28

Elmerülhetünk az ipari forradalom vívmányaiban

Magyarország megalkotta iparosítási programját, az Irinyi-tervet, azon belül az Ipar 4.0 programot, amely a termelő cégek arányának növekedésére, az innovációra épülő gazdaságra, a tudásra, az új technológiákra támaszkodik.

Lepsényi István elmondta, az Irinyi Terv megvalósításával az ipar hozzájárulását a GDP-hez 24 százalékról 30 százalékra kívánják növelni 2020-ra. Az államtitkár kitért arra, hogy az Ipar 4.0 cselekvési program küldetése az ipar, a magyar gazdaság digitális átállásának segítése.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Az Irinyi-terv és az Ipar 4.0 program végrehajtásával nemcsak Magyarország, hanem az abban részt vevő vállalatok is erősebbek lesznek – jelentette ki Lepsényi István.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón az ipari folyamatok technológiai gyorsulását hangsúlyozta. Ismertette, hogy az Ipar napjai kiállításon a negyedik ipari forradalomnak is nevezett ipar 4.0 lehetőségeit mutatja be a 12 országból érkezett több mint 280 kiállító.

A megnyitón átadták a kiállítóknak az innovációs teljesítmény díjazására kiírt nagydíj pályázat elismeréseit, négy cég nagydíjat, egy különdíjat, kettő elismerő oklevelet kapott.

A Hungexpo tájékoztatása szerint a május 27-éig nyitva tartó Ipar napjai kiállításon kollektív bemutatók is várják az érdeklődőket, köztük a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Egyesülete és a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara standjain. A kiállításhoz kapcsolódóan szakmai programokat, konferenciákat is rendeznek.