2024 február 28

Elkezdtek visszaszivárogni a taxis hiénák

A rendeletnek mindkét fél örül, csak be kellene tartani

Minden fél hasznosnak és rugalmasnak tartja a rendeletmódosítást, ugyanakkor nyomatékosították, hogy minden szabályozás annyit ér, amennyit abból betartatnak. Közel egy évtizednyi előkészítést követően Budapesté Kelet-Európa egyik legmodernebb taxis közlekedése. Egységes városképet biztosít a szabályozott színvilág, modernebb autók, számlaadási rend, fix tarifa és a kiszámítható ár.

Krisán László, a BKIK elnöke ünnepi megnyitójában hangsúlyozta, hosszú munka eredményeként végre rend lett egy igen viharos és hektikus területen. Elévülhetetlen érdemet tulajdonított a háttértárgyalásokban résztvevő feleknek, azaz a kormányzatnak, a főváros és az Országos Taxis Szövetség szakértő és elhivatott képviselőinek.

Taxis habitus

Dr. Fónagy János államtitkár barátian üdvözölte a megjelenteket. Beszédében a „taxis habitus” ismérveiként említette meg a szakmai tudást és a vagánysággal kombinált acélos jellemet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Kemény pálya, kemény emberek, a magatartási szabályok is ehhez illeszkednek”- mondta. Örömmel üdvözölte, hogy közös erővel sikerült felállítani a szükséges, de még elviselhető szabályrendszert. Ez teszi lehetővé a gazdasági hatékonyságot, emellett a biztonság garantálásával a közrend védelmét is szolgálja.

Volt, aki a kormány szerepét méltatta

Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kiemelte a kormányzat lendületes és eredményes munkáját, ezen felül a BKIK segítő közreműködését a rendeletalkotásban. A megváltozott taxis személyszállítás, mint a városunk részét képező organikus egység bizonyította, hogy a változás időszerű volt és „jó az irány, jó úton halad”.

Úgy fogalmazott, „nehéz minden kérdést normatív módon megoldani, ezért mindig mindenkit megkérdeztünk. A jó rendeletnek rugalmasnak kell lennie, de legfontosabb ismérve a kiszámíthatóság. Közös cél a minél magasabb színvonalú személyszállítás, s hogy kifogástalan szolgáltatást biztosítson az ellenőrzés.”

Támogatnák az innovatív megoldásokat

Metál Zoltán, az OTSZ elnökének szavai szerint, nagy fába vágták a fejszét, akik a 2000-es évek végén elhatározták, kitörnek az állóvízből és közös erővel lépéseket tesznek a rögzített hatósági ár, valamint az utasok biztonságát szolgáló applikációk bevezetéséért.

Az elmúlt évek egyik nagy sikere a Budapesten kialakított, európai színvonalú, környezetkímélő gyakorlaton alapuló, „utasbarát” személyszállító rendszer. A budapesti taxis vállalkozások a fővárossal szorosan együttműködve, lépésről lépésre, alapos mérlegelés és kölcsönös kompromisszumok árán alakították ki a szabályozást, amit azóta tartanak és betartatnak.

A BKIK, mint szakmai szervező, moderátor és képviselő, elősegítette a folyamatot, sőt a mai napig összefogja azt. A BKIK mindig különös hangsúlyt fordított az egyenlő piaci feltételek megteremtésére, valamint az önköltségi ár alatti szolgáltatás megakadályozására.

Természetesen minden innovatív megoldást támogat, ami a szolgáltatás színvonalát emeli, például az olyan applikációkat, amelyek az utazó közönség számára a taxik megrendelését gyorsabbá, egyszerűbbé teszik – de csak és kizárólag az érvényben lévő taxisrendelet minden pontjának megfelelve, azt maradéktalanul betartva.