Sötét mód ikon
2026 július 23
Eddig 4,6 milliárd euró kölcsönt hagyott jóvá az EIB

Eddig 4,6 milliárd euró kölcsönt hagyott jóvá az EIB

Az EIB, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank 2013-14-re együttesen több mint 30 milliárd euró értékű közös akciótervben állapodott meg tavaly novemberben a megújított Bécsi Kezdeményezés keretein belül kelet-Közép- és Délkelet-Európa országai számára. Ebből az EIB legalább 20 milliárd, az EBRD 4, a Világbank 6,5 milliárd eurót bocsát rendelkezésre.

Molterer az MTI kérdésére elmondta: tavaly november óta 4,6 milliárd euró értékben hagytak jóvá projekteket.

A 2009-ben indított első Bécsi Kezdeményezés keretében nagyon jól bevált az együttműködés a kereskedelmi bankokkal és a régió központi bankjaival, ennek alapján újították meg a programot tavaly novemberben – mondta.

„Nagyon bízom benne, hogy a 20 milliárdos célt elérjük, sőt túl is teljesítjük” – jegyezte meg Molterer.

 

Az EIB technikai segítségnyújtási, tanácsadási tevékenységét is kibővíti. „Ezzel biztosíthatjuk, hogy ne csak hitelvolumen bővüljön, hanem a projektek minősége is javuljon” – mondta az alelnök. A projektek minősége döntő a közös program sikere szempontjából – jegyezte meg.

A 2009-2010-es akcióterv a bankoknak nyújtott hitelezésre összpontosított, hogy azok továbbra is finanszírozhassanak kis- és közepes vállalatokat. Az új program célzottan a növekedést és foglalkoztatást segítő projekteket támogat, hosszú távú kölcsönökkel, exporttámogatással, egyes esetekben sajáttőke-részesedéssel.

 

Wilhelm Molterer arra is kitért a bécsi sajtótájékoztatón, hogy az osztrák bankoknak fontos szerepük van a régióban. Az EIB 2007 és 2012 között a három nagy osztrák banknak (Erste Bank, Raiffeisen, Bank Austria-Unicredit) összesen 3,6 milliárd eurónyi kihelyezését refinanszírozta ebbe a régióba.

Kérdésre válaszolva úgy foglalt állást, hogy az EIB nem teszi függővé az EU túlzottdeficit-eljárásától a magyarországi hitelezését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.