Sötét mód ikon
2026 július 23
A BMW és a Daimler túllépett Európán

A BMW és a Daimler túllépett Európán

A BMW immár harmadik esztendeje folyamatosan saját rekord autó-eladási mutatókat döntöget, az idei év első két hónapjában több mint 250 ezer járművet értékesített. Ez hozzávetőleg 6%-os növekedést mutat, a vállalat vezérigazgatója szerint a BMW gyártósorai teljes kapacitás mellett termelnek. A Daimler AG Mercedes-Benz részlegének vezérigazgatója a mai genfi autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy újabb műszakok bevezetésével kívánják kiszolgálni a kompakt modelljeik iránti megnövekedett keresletet.

A BMW, amely a világon az első luxusautó gyártásban, valamint a Mercedes, amely a harmadik globálisan, új modellek bevezetésével kívánják növelni eladásaikat, valamint új vásárlóközönséget kívánnak kialakítani Európán kívül. A Mercedes közel fél éven belül új modellel jelentkezik, amelyet az új A-osztály és az E-osztály közé pozícionál. A BMW a genfi kiállításon mutatja be a 3-as GT változatát, valamint az év végével indulhat meg az új, tisztán elektromos hajtású i3-as modelljük értékesítése.

A Mercedes vezérigazgatója szerint Rastattban, ahol az A- és a B-osztály modelljei készülnek, 21 extra hétvégi műszakot állítottak fel, hogy növeljék a termelést. A vállalat szerint nem rendelkeznek elég gyártókapacitással a kompakt- és a sportmodellek gyártása terén. A BMW Oroszországot vette célba gyártókapacitásának növelésének érdekében, ahol is tavaly mintegy 40 ezer járművet sikerült értékesíteniük.  A cég szerint nem hagyhatják figyelmen kívül az orosz piacot.

Kína a legnagyobb piac a BMW és világ második legnagyobb luxusautó gyártója, az Audi számára. A Mercedes újraszervezi az értékesítési hálózatát az ázsiai országban, hogy fel tudjon zárkózni az eladások terén, továbbá nem titkolt célja a vezetőségnek, hogy a Mercedes újra a világ legnagyobb luxusautó készítő vállalata legyen.

A BMW vezérigazgatója szerint a globális autópiac 4%-kal fog emelkedni idén, köszönhetően az amerikai piac 2%-os és a kínai 8,5%-os bővülésének. Az európai gépjárműeladások 2%-kal eshetnek vissza, véleménye szerint a hitelválság sújtotta öreg kontinensen további 5 évig nem lesz jelentősebb növekedés a gazdaságot illetően. A Daimler vezére kiemelte, hogy az idei európai autóeladások alacsonyabb értékeket mutatnak, mint az előzetes várakozások.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.