2024 június 13

Csökkentek a lakásárak Németországban

Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt adatai szerint.

A lakóingatlanok ára 9,9 százalékkal volt alacsonyabb az április-júniusi időszakban, mint egy évvel korábban. Ez a legnagyobb mértékű csökkenés a lakásárak alakulásáról készített rendszeres adatfelvétel 2000-es kezdete óta. A lakásárak éppen egy évvel korábban, 2022 második negyedévében voltak a legmagasabbak Németországban. Azóta folyamatos a visszaesés, amelynek üteme azonban lassul. Ezt mutatják a negyedéves összehasonlítású adatok – ismertette a távirati iroda.

A második negyedévben 1,5 százalékos volt a csökkenés az előző három hónaphoz képest, míg az első negyedévben 2,9 százalékos, a tavalyi utolsó negyedévben pedig 5,1 százalékos volt volt a visszaesés a megelőző negyedévhez képest. A lakásárak csökkenésének fő oka a finanszírozási költségek emelkedése és a tartósan magas infláció, ami szűkíti a lakásvásárlásra készülők mozgásterét – emelte ki a Destatis jelentéséről készített összeállításában a Handelsblatt című üzleti lap.

Martin Güth, a Baden-Württemberg tartományi bank közgazdásza a lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy a drágulás hosszan tartó szakasza után kezdtek csökkeni az árak, ezért még mindig nem olcsó a lakás Németországban, és a megemelkedett kamatok miatt egyre kevesebb háztartás számára megfizethető. Az elemző szerint az árak valószínűleg tovább csökkennek, de mérsékelt ütemben. A kínálat pedig változatlanul szűkös, „ezért a lakhatás továbbra is drága marad, akár bérlakásban, akár öröklakásban” – mondta Martin Güth.

Az ország legnagyobb ingatlanüzemeltetője, a Vonovia nevű óriáscég éppen a napokban jelentette be, hogy a költségek növekedése miatt egyelőre csak előkészítenek, de nem építenek meg 60 ezer lakást. A terveket kidolgozzák, a jogi előkészítő munkát is elvégzik, de a kivitelezésnek majd csak akkor látnak hozzá, amikor „újra megéri majd lakást építeni” – mondta Rolf Buch, a vállalat vezetője a Berliner Morgenpost című lap csütörtöki számában közölt összeállításban. A társaság adatai szerint a négyzetméterenkénti kivitelezési költség alig néhány év alatt háromezerről ötezer euróra emelkedett, így négyzetméterenként havi 20 euróért kellene kiadni a lakásokat, ez a bérleti díj pedig sok embernek megfizethetetlen.

Rolf Buch arról is szólt, hogy a lakásínség megszüntetéséhez évente 700 ezer lakást kellene építeni Németországban. A 2021 végén hivatalba lépett szövetségi kormány programjában az áll, hogy gondoskodni kell évi 400 ezer megfizethető, korszerű, a klímaváltozásra tekintettel megtervezett lakás felépítéséről. Ezt a célt eddig nem sikerült elérni, és az újépítésű lakások száma az idén várhatóan a 200 ezret is alig éri el. A kormány ezért elkezdett összeállítani egy intézkedési csomagot, és szeptember végére egyeztetésre hívta az ágazat vezető szereplőit.