Brüsszeli kényszer jön?
A politikus szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: annak érdekében, hogy külföldiek ne szerezhessenek földtulajdont Magyarországon, fontos most biztosítani az államiföld-vásárlási lehetőséget azoknak a magyar földműveseknek, akik ezzel élni akarnak. Később ugyanis Brüsszel „ránk kényszerítheti”, hogy külföldiek földet vehessenek Magyarországon – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a földeladási árverések nyilvánosak lesznek, a földet pedig csak legalább 10-20 százalékkal a piaci ár fölött lehet majd eladni. Az első árverési hirdetmények Győr-Moson-Sopron, Vas, Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei földekre jelennek majd meg, az árverések pedig novemberben kezdődnek.
Vissza kell forgatni a bejött pénzt
Megerősítette, 380 ezer hektár állami föld értékesítését tervezik, 1,5 millió hektárnyi terület állami tulajdonban marad.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A földeladási bevételt nehéz megbecsülni, számítások szerint akár 300 milliárd forintos nagyságrendű összegnek is be kellene folynia, „de nem így tervezünk”, mert a legfontosabb, hogy az ebből származó pénzt nem lehet felélni, azt az ország fejlesztésére kell fordítani – közölte a miniszter.
Nincsenek rendben az erdőgazdaságok?
Az állami földvagyonnal, állami mezőgazdasági cégek „szétlopásával” kapcsolatos, a parlamenti szakbizottságban tett kijelentéseit firtató kérdésre Lázár János úgy reagált, hogy a testület ülésén nem a saját tapasztalatának adott hangot, nem is tudott volna, mert a magyar államnak ma nincs szántóföldművelő mezőgazdasági vállalkozása. Ez pedig azért van így – magyarázta -, mert pártállástól függetlenül mindenki tudja, hogy ez nem vezet jóra, az általános közvélekedés is az, hogy amikor a magyar állam földet művel, ott csak baj lehet.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 22 erdőgazdaságra kiterjedő vizsgálatáról azt mondta: amíg a Kehi-ellenőrzés nem zárul le, nem kíván megjegyzéseket fűzni hozzá, az eddig nyilvánosságra kerültek alapján azonban szerinte az a legenyhébb kifejezés, hogy jó néhány dolog nincs rendben az erdőgazdaságokkal.