2025 április 28

Brexit: az EU-nak is tetszik az újabb brit javaslat

Szigor nélkül

A tagságának megszűnéséről szóló tárgyalásokért felelős brit minisztérium tájékoztatása szerint azt szeretnék, ha a jelenleg is piacon lévő áruk és a szolgáltatások is mindenféle szigorítás nélkül lennének elérhetők a szigetországban és az Európai Unióban, miután Nagy-Britannia várhatóan 2019 márciusában kilép az EU-ból. A Brexit-minisztérium sürgeti továbbá, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok is maradjanak érvényben.

Javaslatával a brit kormány szeretné elérni, hogy európai uniós tárgyalópartnerei terjesszék ki a forgalomban lévő áruk elérhetőségére vonatkozó elképzeléseiket a szolgáltatásokra is, szerinte ugyanis ez az egyetlen módja a fogyasztók és a kereskedelem megvédésére.

A Brexit-minisztérium által ismertetett javaslat szerint a Brexit előtt forgalomban lévő áruk a kilépés másnapján is piacon lennének Nagy-Britanniában és az EU-ban, bármiféle plusz követelmény vagy szigorítás nélkül. Azokra a termékekre, amelyeknek árusítását jóváhagyták az Európai Unióban, továbbra is mindkét piacon érvényes lenne a kiadott engedély.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ami pedig a fogyasztóvédelmet illeti: a brit elképzelés szerint a szigetország fogyasztóvédelmi hatósága továbbra is hozzáférhetne a nem biztonságos árukról – például gyógyszerekről és élelmiszerekről – szóló információkhoz és a „mechanizmusokhoz az ezek elleni fellépésben”.

Tetszik a piacnak

A brit üzleti szféra üdvözölte a hétfőn közzétett újabb javaslatot, amelyet a brit kormány az Európai Bizottsággal kezdődő újabb egyeztetései közeledtével ismertetett. A brit iparszövetség (CBI) hangsúlyozta, hogy a vállalkozások csakis egy átmeneti időre szóló megállapodás révén kaphatják meg a biztonságos működésükhöz szükséges garanciákat.

Üdvözlendő ötletek

A brit kormány már a múlt héten közölte, átmeneti időszakot tart szükségesnek a kilépési feltételek fokozatos érvénybe lépésére, s ezt egy ideiglenes vámunió vagy a vámhatárok „áramvonalasítása” révén képzeli el. Theresa May miniszterelnök kabinetje a héten ismét több kérdésben ismerteti javaslatait a tervek szerint. Ezek közül az Európai Unió Bíróságának joghatóságával kapcsolatos állásfoglalást övezi a legnagyobb várakozás.

Az Európai Unió üdvözölte a brit részről eddig közzétett javaslatokat, de továbbra is az az álláspontja, hogy előbb olyan kérdésekben kell megállapodni, mint az állampolgárok jogai, a fennálló brit anyagi kötelezettségek rendezése, valamint az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az európai uniós Írország közötti határ ellenőrzése, s csak utána lehet többek közt a vámunióról és a kereskedelmi együttműködésről tárgyalni.

Legnézettebb Tartalmak