Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „f.a.” (továbbiakban: Takarékszövetkezet) 30.244 betétesének 54,3 milliárd forint kártalanítást fizet az OBA. A betétesek 87%-a magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága meghaladta az országos átlagot: 1,7 millió forint.

„A betétekhez való hozzáférés megszűnésének napjától a kifizető partnereinkkel, a Magyar Postával és a Takarékbankkal megfeszített tempóban dolgoztunk annak érdekében, hogy ígéretünkhöz híven a betétesek a lehető leghamarabb pénzükhöz jussanak, még bőven a törvény által előírt húsz munkanapos időkereten belül.” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.
A Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása háromféle módon történik:
• 100 ezer forintig mától a Magyar Posta címhelyre kézbesíti a kártalanítási összeget
• 100 ezer és 2,5 millió forint között mától a postai kézbesítőtől kapnak értesítőt a betétesek, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető összeget.
• 2,5 millió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek (magánszemélyek és valamennyi jogi személy) jövő hétfőtől kapják meg az értesítést arról, melyik takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek a kártalanítási összegről.
A Takarékszövetkezet vezető állású tisztviselői és velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozók betéteit az OBA nem fizeti ki.
Az OBA kártalanítás további főbb adatai
Biztosított és kártalanításra jogosult betétesek száma: 30 244
A legnagyobb, OBA kártalanítási összeghatár feletti egyéni betétösszegek:
• Magánszemély esetén: 291 millió forint
• Vállalkozás esetén: 393 millió forint
Ebből magánszemély 24 993 fő, vállalkozás, társadalmi szervezet (kft., bt., egyesület, egyéni vállalkozó, egyház stb.) összesen 4 905 darab és tulajdonközösség 346 darab.
A kártalanítás Magyarországon kívül 21 ország (Afganisztán, Ausztria, Belize, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kína, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tunézia, Új-Zéland, Ukrajna, USA) 294 állampolgárát érinti, összesen 87 millió forint összegben.
A legidősebb betétes 1910-es születésű, a legfiatalabb 2012-ben született.
Az 500 forint alatti (ki nem fizethető) betétek száma 3 204 db, összesen: 516 599 forint értékben.
Az OBA kártalanítási értékhatárát, azaz a 30 835 000 forint összeget meghaladó betétesek száma: 172 (összege: 4,2 milliárd forint).
Adót fizetnek a betétesek helyett
A hatályos törvényi előírások szerint a magánszemélyeknek járó kamat után az OBA levonja a kamatjövedelem adót és az egészségügyi hozzájárulást, és befizeti az adóhivatalnak, várhatóan összesen 68 millió forint összegben.
Telefonon is lehet érdeklődni
Az OBA kártalanítással kapcsolatban az érdeklődők hívhatják az OBA helyi tarifával, éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon, mely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.
További kifizetések a szövetkezeti hitelintézeti törvény alapján
Az OBA által biztosított betétek esetében a betétkövetelések 100 ezer euró – 30.835.000 forint – feletti részének 15,44%-a is kifizetésre kerül az Szhitv. rendelkezései szerint. Az OBA által nem biztosított betétek esetében a kifizetés mértéke a teljes betétkövetelés 15,44%-a. Ezekre a kifizetésekre a Takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközökkel fedezett betétállomány nyújt fedezetet. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a kifizetés összegéről minden esetben részletes kifizetési elszámolást készít, melyet a betét tulajdonosa részére tértivevényes levélben küld meg a Takarékszövetkezet adatállományában található állandó lakcímére, cégek esetén székhelyére.
A kifizetés a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban történik. Az OBA-hoz hasonlóan a hatályos törvényi előírások szerint a magánszemélyeknek járó kamat után a Takarékbank levonja a kamatjövedelem adót és az egészségügyi hozzájárulást befizeti az adóhivatalnak – áll a közleményben.