Sötét mód ikon
2026 július 22
Az Európai Bizottságnak sem tetszik a katalán válság

Az Európai Bizottságnak sem tetszik a katalán válság

Mi lesz ebből?

A brüsszeli testület napi sajtóértekezletén Alexander Winterstein szóvivő nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mi várható a katalán parlament keddi rendkívüli ülésén, amelyen Carles Puigdemont elnök egyes várakozások szerint ki fogja nyilvánítani Katalónia függetlenségét.

Újságírói kérdésre válaszolva Winterstein megismételte korábbi kijelentését, miszerint az EU jogszerűtlennek tartja a nemrégiben rendezett függetlenségi népszavazást, a kérdést pedig Spanyolország belügyének.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az illetékes a spanyol hatóságok fellépéséről szólva ismét hangsúlyozta, hogy az erőszak soha nem válhat politikai eszközzé, illetve reményét fejezte ki, hogy a madridi kormány az alkotmány és az állampolgárok alapvető jogainak tiszteletben tartása mellett tudja majd rendezni a helyzetet.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást annak dacára, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol hatóságok és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A hivatalos végeredmény szerint 2,28 millió ember, a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90,18 százalékuk támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

A spanyol egységért tüntettek Katalóniában

Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.

„Elég! Nyerjük vissza a józanságot!” – ezzel a jelszóval hirdette meg a békés felvonulást a Katalán Civil Társasalom (SCC) nevű szervezet, hogy hangot adjon a „csendes többségnek”, azoknak, akik ellenezték a népszavazást, nem támogatják a függetlenségi folyamatot, és ezért nem is vettek részt a múlt heti referendumon.

A barcelonai utcák a magasból nézve spanyol, katalán és uniós zászlók tengerévé váltak. Akadtak, akik egy zászlórúdra helyzeték a spanyol és katalán lobogókat, így fejezve ki, hogy számukra a kettő elválaszthatatlan.

„Éljen Katalónia, éljen Spanyolország!”, „Katalánok vagyunk, spanyolok vagyunk!” – skandálta a tömeg, a transzparenseken egyebek mellett a „Béke”, és az „Együtt vagyunk erősek” feliratok tűntek fel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.