2024 május 12

Minden euró számít – A VW ,,feltalálta a spanyol viaszt”?

Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen lemondta az ID.3 elektromos modell korábban tervezett, gyártását Wolfsburgban. A cég ezzel együtt úgy döntött, hogy továbbra is kizárólag Szászországban építi majd meg a kompakt elektromos modellt – közölte Wolfsburgban válalat a szóvivője, számolt be róla a Braunschweiger Zeitung.

„A lényeg az, hogy minden euró, amelyet nem feltétlenül kell elköltenünk, számít” – nyilatkozta Christian Vollmer gyártási igazgató, aki egy interjúban hangsúlyozta. „Ezért úgy döntöttünk, hogy továbbra is hatékonyan hasznosítjuk a már teljesen felszerelt helyszínt.”

Meg kellett ,,vágni” a műszakokat

Az elektromos autók iránti gyenge kereslet miatt a VW-nek nemrégiben ,,meg kellett vágni” a műszakokat a tisztán elektromos autók szászországi telephelyén. Tavaly a VW összesen 140.800 ID.3-ast szállított le. 

Wolfsburgban egyelőre a belsőégésű és hibrid járművek, például a Golf és a Tiguan gyártásán van a hangsúly – mondta Vollmer. ,,Ezek következetesen keresett modellek, amelyek teljes mértékben lekötik a kaoacitásokat. Bízom benne, hogy idén hosszú idő után először lépünk túl a főüzemben az 500.000 járműgyártási határt.”

2026-ban egy elektromos SUV jöhet

A VW 2021 végén jelentette be, hogy Zwickau mellett Wolfsburgban is összeszereli az ID.3-at. Eredetileg a kisüzemi termelést 2023 végén kellett volna elkezdeni. Az elektromos autók főgyárának átalakítása ID.3 nélkül folytatódik – tette hozzá Vollmer. Az eddigi információk szerint 2026-ban egy elektromos SUV-t, később pedig egy új elektromos Golfot dobnak piacra. (beb/dpa)