A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyét tárgyalja a törvényszék
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügye kerül. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást – például kamat-, költség-, vagy díjemelést – lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A bíróság keddig első fokon összesen 63 ítéletet hozott, ebből 60 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert – az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított perét – pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.
A másodfokú tárgyalások sorozata hétfőn kezdődött az EvoBank Zrt. perével, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla is az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult és felfüggesztette a tárgyalást az Ab eljárásának végéig.
Több perben jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet, mivel az adott pénzintézet nem fellebbezett, a magyar állam pedig – amely nem értett egyet például az indoklás bizonyos pontjaival – visszavonta fellebbezését. A K&H Bank ügyében az ítélőtábla felfüggesztette a másodfokú eljárást a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletének a kijavításáig, mivel abban több sorszámozási hibát is vétett.