5500 kerülhet nyomás alá az OTP-nél – technikai elemzés
15 perces
Az 5600-as szint letörésével jelentősen gyengülést az OTP árfolyama kedden, így az 5500-as támasz fölé érkezett meg a papír, ahogy a korábbi napokban felvázoltuk. Ez a korrekció tehát belefért, azonban ahhoz, hogy az árfolyam egy pozitív technikai képet tudjon tartani, szükség lenne az innen történő forduláshoz. 5500 alatt érdemi bearish jelzés érkezhet, ami lefelé mutathat a folytatásban. Érdemes tehát a hét hátralévő részében figyelni a szintet.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Tovább esik a bankpapír, az elmúlt 3 nap során több, mint 200 ponttal került lejjebb a jegyzés. Most azonban jelentős támaszhoz érkezett, a napos grafikonon még erőteljesebb az itt húzódó szint. Egyfelől az elmúlt hónapokban jelentős technikai szint húzódik 5500-nál, ezen felül itt találjuk meg a 21 és 50 napos mozgóátlagokat és a rövidtávú emelkedő trendvonalat is. Ez alapján tehát az érték szignifikáns letörése elmaradhat ebben a körben, még az MACD sem törte le a signalt, így nem ad egyelőre bearish jelzést.
Heti
Megtorpant az OTP két héttel ezelőtt látott lendületes emelkedése, a hetes charton is jól látszik a gondot okozó csökkenő trendvonal. Ezen a héten folytathatja a küzdelmet az akadállyal a papír. Ezen kívül még 5500-ra érdemes fél szemmel figyelni, elképzelhető, hogy visszateszteli az értéket az árfolyam, innen fordulva mehetne neki újult erővel a trendvonalnak. Összességében tehát rövidtávon van potenciál a papírban, 5900 fölött azonban nagyon nehéz dolga lesz az emelkedéssel.