
Vásárlásösztönzés az üvegfelületen: hogyan?
Lehet az ajtó, ablak vagy éppen az autó kasznija: a matrica és fólia minden felületen elhelyezhető. Ezzel egy dekoratív reklámeszközt kapunk, ami még irodába és üzletbe is kitűnő választás. Nagy előnye, hogy költséghatékony, de szinte azonnal elkezd “bevételt termelni”, egyszerűen bevonzza az új ügyfeleket.
Használjunk ki minden felületet!
Nagy jelentőséggel bír minden hely, ahol a vásárlókat és partnereket fogadjuk. Ahogy az ember öltözéke, úgy a helyiség berendezése, megjelenése is sokat elárul. A Jólnyomjuk.hu által létrehozott ablakmatricák a cég adottságaihoz, ízléséhez és igényeihez leginkább illeszkedő marketingeszközök lehetnek.
Az ügyféltér, tárgyaló és bolt kialakításakor nagy hangsúlyt kell fektetni a bútorok és falak dekorálására. Fontos, hogy ezzel már azok az érdeklődők fognak találkozni, akik már beléptek az ajtón. Ez azt jelenti, hogy már tettek egy lépést a vásárlás és a bizalom kialakítása felé. Még mielőtt azonban ide eljutnak, az iroda külseje lesz a meghatározó, amit kintről látnak az arra járók.
Ha ez kellően látványos, megragadja a tekintetet, akkor még olyanok figyelmét is felkelthetjük az érdeklődésre és a belépésre, akik eredetileg nem is hozzánk indultak. Odakint az ajtók, az ablakok és a kirakat használható tájékoztatásra, vásárlásösztönzésre, továbbá a bejárat feletti falrészre is kitehetünk reklámtáblát. A legnagyobb felületet az esetek többségében az üvegek adják, aminek dekorálását nem szabad kihagyni. Több előnye is van egy minőségi fóliának.
Ujjlenyomatok, odaszáradt esőcseppek és szélfújta porszemcsék helyett egy látványos mintát, matricát fognak látni az érdeklődők. Nagy méretben lehet megjeleníteni a fontosabb információkat, aktuális kedvezményeket és szolgáltatásokat. A bent lévőknek diszkréciót ad, mivel kisebb-nagyobb mértékben gátolja a belátást attól függően, hogy milyen kialakítást választunk.
A kirakatot is fóliázhatjuk
Ha az ablak mögé reklámtáblát helyezünk, annak olvashatóságát nagyban befolyásolják a külső tényezők. Ha odatűz a nap vagy túl messziről nézik a kirakatot, akkor kevésbé lesz látványos vagy egyáltalán nem lesz olvasható az információ.
Ezzel szemben egy fóliára bármilyen szín, bármilyen grafika rányomható, formára vágható, az adott felülethez illeszthető és minden helyzetben jól látható lesz a végeredmény. A felületet ráadásul védi a sérülésektől, karcolásoktól. A felhelyezése és a leszedése is nagyon egyszerűen megoldható.
Bármit megjeleníthetünk
Akár az egész felületet lefóliázhatjuk. Szerepelhetnek rajta az aktuális ajánlatok, szezonális kedvezmények, felhívhatjuk a figyelmet egy új termékre vagy szolgáltatásra. Költséghatékony marketingeszköz, ami gyorsan cserélhető, így mindig a legfrissebb információk fognak rajta szerepelni. A teljes dekor a legfigyelemfelkeltőbb, mivel a vállalkozás neve, logója is bőven elfér rajta.