2024 október 08

Még magasabb ipari napelemes csúcsot
mutatnak az augusztusi adatok

A MAVIR összesítése szerint, a hitelesített számok alapján a korábban közöltnél jelentősen nagyobb mértékű rekorddöntést hozott a nyár utolsó hónapja. Augusztus 23-án minden korábbi mérést meghaladva 3334 megawattot (MW) ért el az ipari naperőművek negyedórás termelése. A történelmi csúcs a legutóbbi, júliusi rekordot (3238 MW) közel 100, a tavaly mért legmagasabb adatot (2731 MW) pedig több mint 600 megawattal múlja felül – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A napelemes rendszerek beépített teljesítményének lendületes bővülése nyomán az elmúlt hetekben gyakran járt rekordközeli szinten az ipari létesítmények termelése. Augusztusban a kapacitásnövekedésben is fontos mérföldkőhöz ért el Magyarország. Az ipari, a háztartási méretű és a saját célra termelő naperőművek együttes teljesítménye a múlt hónapban nőtte túl a 7000 megawattot (7085 MW). Az időarányos előrehaladás alapján már biztosra vehető, hogy 2022 és 2023 után idén is több mint 1 gigawattal gyarapodik a hazai napenergia kapacitás – ismertette az EM. Tavalyelőtt a világon 21, tavaly pedig 28 ország tudott legalább ekkora bővülést produkálni – fűzték hozzá. Magyarország nemcsak ebben az összevetésben tartozik a nemzetközi élmezőnybe. 2023-ban Chile és Görögország után a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt a napenergia aránya a hazai áramtermelésben.

Az Európai Unióban Magyarországon nőtt a harmadik legnagyobb arányban, 265 százalékkal az időjárásfüggő megújuló kapacitás 2019-ről tavalyra. A minisztérium ismételten hangsúlyozta: a jövő a zöldenergiáé. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és a tárolásában is. A családokat a népszerű Napenergia Plusz Program segíti a napelemet és energiatárolót tartalmazó modern rendszerek kiépítésében.

A nyári keretemelésnek is köszönhetően az eredetileg e célra szánt forrásmennyiségnél mostanáig közel 6 milliárd forinttal több támogatást, összesen 81,6 milliárd forintot ítéltek meg a sikeresen pályázó családoknak – közölte az EM. A korábban 2030-ra megcélzott 6000 MW napelemes összteljesítmény már idén tavaszra rendelkezésre állt. A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) ennek megfelelően kétszer nagyobb, 12 000 megawatt napenergia kapacitással számol a következő évtized elejére – erősítette meg a minisztérium.