Sötét mód ikon
2026 július 22
Az MNB idén is részt vett az IMF és Világbank éves közgyűlésén

Az MNB idén is részt vett az IMF és Világbank éves közgyűlésén

Virág Barnabás alelnök vezetésével a Magyar Nemzeti Bank delegációja idén is részt vett az alapításuk 80. évfordulóját ünneplő Bretton Woods-i intézmények, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank Csoport közös éves közgyűlésén (Annual Meetings). Az eseményre a világ pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek részvételével 2024. október 21-26. között került sor Washingtonban. Az egyhetes kiemelt nemzetközi fórum során az MNB alelnöke a hivatalos IMF programok mellett számos befektetői és hitelminősítői találkozón mutatta be a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeit. Értékelte az aktuális kilátásokat. A szakmai héthez kapcsolódva az alelnök előadásokat tartott a Yale Egyetemen és az Arizonai Állami Egyetem (Arizona State University – ASU) washingtoni irodájában is.

A minden évben hagyományosan ősszel tartott egyhetes eseményen a világ jegybankjainak vezetői, pénzügyminiszterek, gazdasági szakemberek, illetve nemzetközi intézmények és civil szervezetek képviselői vesznek részt. Megvitatják a globális gazdaságot érintő legfontosabb kihívásokat. Az idei közgyűlés kiemelt témáit a növekvő globális adósságok és alacsony gazdasági növekedés problémája, a geopolitikai konfliktusok világgazdaságra gyakorolt következményei és a klímaváltozás kezelésének kérdései adták.

Az éves közgyűlésen az MNB delegációja is képviseltette magát

Az éves közgyűlésen a Magyar Nemzeti Bank delegációja is képviseltette magát Virág Barnabás alelnök vezetésével. Ő többek közt részt vett a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság plenáris ülésén. Továbbá a Pénzügyminisztérium delegációjával közös egyeztetést folytatott az IMF európai részlegének vezetőjével, Alfred Kammer igazgatóval is. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke mindemellett több hivatalos üléshez is csatlakozott. Ezek alkalmával megvitatásra kerültek a szervezet legfrissebb kulcskiadványai. A World Economic Outlook (WEO), a Global Financial Stability Report (GFSR) és a Fiscal Monitor (FM), melyek kiemelt hangsúlyt fektetnek a fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésére.

Virág Barnabás alelnök szintén részt vett az IMF Magyarországot, valamint Törökországot, Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát és Koszovót is magában foglaló közép- és kelet-európai országcsoportjának magas szintű találkozóján. Illetve számos, befektetői partnerek által szervezett találkozón, kerekasztal beszélgetésen és hitelminősítői egyezetetésen is. Bemutatva a magyar gazdaság eredményeit és várható növekedési pályáját.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke emellett felszólalt a Reinventing Bretton Woods Committee (RBWC) nevű nonprofit szervezet által rendezett kiemelt szakmai eseményen. Itt feltörekvő piacok gazdagsági ellenállóképessége volt a központi téma. Továbbá előadást tartott az Arizonai Állami Egyetem (Arizona State University – ASU) washingtoni irodájában.

New York

Virág Barnabás az IMF éves közgyűlését megelőzően New Yorkba is ellátogatott. Megnyitotta az MNB kortárs művészeti gyűjteményének kiállítását, illetve egyeztetést folytatott a Yale Egyetemen több prominens közgazdász és pénzügyi professzorral. Valamint találkozott az intézmény gazdasági kutatóival.

Forrás: MNB

Képek forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.