A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
A legjobb európai portfolió menedzserek 2021-re is technológiai részvényeket vesznek
Azok a befektetési alapok melyeknek teljes eszközértéke meghaladja az 1 milliárd dollárt és nyugat európai értékpapírokra fókuszálnak, mind letették voksukat a digitális jövőt hozó cégekre. A kilátásaikat az ilyen befektetési alapok top 10-es listáját alkotó menedzserek munkáiból szedte ki a Bloomberg adat elemző központja. Ez a folyamat nem meglepő, mondván, hogy a márciusi zuhanást követően az ilyen eszközosztályba tartozó papírok segítettek a hozamok helyreállításában, de ezzel sebezhetőbbé is válnak és esélyes, hogy olcsóbb value papírok legyőzhetik őket a vakcina általi gyors gazdasági fellendülés miatt.
A kialakult helyzet ellenére is úgy gondolják ezen intézményi befektetők, hogy a kisebb nem digitális cégek bevételeinek 2019-es szintre hozása jóval nehezebb feladat lesz, mint azt az optimista elemzők gondolják. Az okot abba vélik, hogy a digitális világban üzemelő cégek annyira nagy teret tudtak maguknak hódítani az offline szegmenssel szemben, hogy hiába áll vissza minden a normális rendszerbe, az emberek szokásai már megváltoztak. Másik érdekes szempont, hogy a fejlődést már kizárólag a technológiai szektorban vélik felfedezni.
A két legnagyobb value szektor a bank és az energia, melynek jelentős fundamentális problémákkal kell szembe néznie. Az energia szektor megoldhatatlan problémája az alacsony olaj árak, míg a bank világ az alacsony kamatszintek miatt képtelen nagyobb profitra szert tenni. Ezt a két tényezőt egy egyszerű gazdasági fellendülés nem tudja megoldani, itt fejlődésre van szükség. A fejlődés ppedig itt is a tech szektorból szivároghat, hiszen a bank szektor revolúciója már megkezdődött az egyre nagyobb fintech cégek térnyerésével, míg az energia szektorban a megújuló energiákkal foglalkozó cégek hozhatnak áttörést.
Ha megvizsgáljuk 2020 legnagyobb hozamú európai alapjait akkor az alábbi listát találjuk az 1 milliárd dollár feletti growth/tech irányultságú alapok esetében.