2024 június 13

Nőtt a román gazdaság, a harmadik negyedévben

A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 4,7 százalék volt a harmadik negyedévben éves összevetésben. A második negyedévhez mérten a GDP 1,3 százalékkal nőtt a július és szeptember közötti időszakban a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint.

Az első három negyedévben a román gazdaság 5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, illetve 4,3 százalékkal bővült a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a 2021. január és szeptember közötti időszakához mérten.

A statisztikai intézet közölte azt is, hogy az idei negyedévenkénti GDP kiigazított értékének alakulását módosította, így az első negyedévben a román GDP a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 4,4 százalékkal nőtt a tavalyi év utolsó negyedévéhez mérten, a második negyedévben pedig 3,9 százalékkal bővült az első negyedévhez mérten.

A román kormány az idén 4,6 százalékos GDP-bővülésre számít – tette közzé a távirati iroda.