2024 március 29

A vártnál erősebben nőtt a japán ipar

A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint havi összevetésben 2,9 százalékkal nőtt az ipari termelés áprilisban, január óta a legerősebb ütemben. Elemzők 2,5 százalékra számítottak a márciusi 1,7 százalékos emelkedés után.

Éves összevetésben 15,8 százalékkal ugrott meg az ipari termelés, ez az ütem is meghaladta az elemzők által várt 15,4 százalékot és a márciusban mért 3,4 százalékos emelkedést.

Tavaly, a koronavírus-járvány első hullámának idején, amikor a külföldi és a hazai kereslet is meredeken csökkent a japán gyártmányú autók és más termékek iránt, éves összevetésben 15 százalékkal, havi szinten pedig 9,8 százalékkal esett vissza az ipari termelés.

Az autógyártók termelése a globális chiphiány közepette havi szinten 1,0 százalékkal csökkent, éves összevetésben azonban 64,9 százalékkal emelkedett idén áprilisban, szemben az egy évvel korábbi 38,2 százalékos, illetve 44,2 százalékos zuhanással.

A kiszállítások éves összevetésben 16,2 százalékkal, havi szinten pedig 3,1 százalékkal nőttek áprilisban, míg a raktárkészletek 9,8 százalékkal, illetve 0,1 százalékkal csökkentek – ismertette a távirati iroda.

Az exportorientált japán gazdaság teljesítménye az első negyedévben 1,0 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz képest, jóllehet az előző két negyedévben még növekedni tudott a gazdaság. A tavalyi első negyedévhez képest 1,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP).

Egyes elemzők arra számítanak, hogy a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozások hatására a japán gazdaság teljesítménye a folyó negyedévben ismét csökkenni fog.

A márciussal véget ért 2020-as pénzügyi évben 4,6 százalékkal csökkent Japán reál GDP-je.

A japán jegybank arra számít, hogy a folyó pénzügyi évben 4 százalékkal, a 2022-es pénzügyi évben pedig 2,4 százalékkal nőhet a gazdaság.