2024 április 18

Ez nem semmi – mutatjuk, mi történt a forinttal!

A 2022-es évben a mai napon nézhetjük utoljára a forint árfolyamát, hiszen ma van az utolsó kereskedési nap az új év beköszöntése előtt. A magyar fizetőeszköz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos árfolyama szerint valamivel 400 felett fejezi be az évet – de igen hosszú volt az út idáig, és a végeredmény sem a legszebb.

Volt ez erősebb is

A 2021-es évet 370 körül zárta a forint az euróval szemben, így összességében egy év alatt az EUR/HUF kurzus 30 forinttal, azaz nagyjából 8 %-al emelkedett. Ez azért vaskosabb forintgyengülésnek mondható, ugyanakkor még ez sem biztos, hogy jól tükrözi, hogy mennyire nem volt egyszerű éve a hazai pénznemnek. Hiába erősödött ugyanis év elején szépen a forint, a szomszédban kitörő háború után rég nem látott esést láthattunk. Ekkor már majdnem 400-as eurót láthattunk, végül ezt a szintet júniusban haladta meg először tartósan az euróárfolyam.

Júliusban és augusztusban már láthattunk 410 feletti eurót a devizapiacot figyelve, de ekkor még általában gyorsan tudott korrigálni a forint a rekord gyenge szintekről. Szeptember végén azonban elszaladt a ló a magyar fizetőeszközzel, olyannyira, hogy október közepén 434 fölött is járt az EUR/HUF keresztárfolyam, rendkívül rövid idő alatt zuhant nagyot a forint. Az MNB rendkívüli intézkedései után viszont már pozitív folyamatokat láthattunk, és bár decemberben is volt még 420 felett az euróárfolyam, és a napokban is láthattunk gyengülést, végül a kerek 400-as szint környékén búcsúzik a mozgalmas évtől a hazai pénznem.

Fókusz a folytatáson

Kétségtelenül érdekes és tanulságos a forint idei árfolyamát tanulmányozni, felelevenítve, hogy mi okozhatott az adott időszakok erősödését és gyengülését. Ennél is fontosabb viszont, hogy mi vár ránk jövőre; akár az uniós pénzek érkezése, a jegybank monetáris politikája, az inflációs és gazdaságpolitikai folyamatok, vagy az Ukrajnában dúló háború tükrében. Az elemzők várakozásairól néhány hete készült összefoglalónkat a forint jövő évi teljesítményével kapcsolatban itt érhetik el.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!