Sötét mód ikon
2026 június 09
Tőzsdenyitás December 22. – A BUX lelkesen kezdett, a részvények vegyesen alakulnak, az MBH zöldben áll

Tőzsdenyitás December 22. – A BUX lelkesen kezdett, a részvények vegyesen alakulnak, az MBH zöldben áll

Vegyesen kezdődött a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően emelkedni kezdett és 110 525, 82 ponton áll az első óra végén. Az OTP árfolyama 0,37 százalékkal gyengült. A Mol pluszban kezdte a reggelt. A Telekom  és a Richter is gyengüléssel indította a napot. Az MBH részvények pluszban állnak a kezdésnél. A részvénypiac forgalma reggel 1,5 milliárdnál járt.

A BUX zöldben, a részvények vegyesen alakulnak a hétfői nyitást követően. Forrás: Unsplash

Emelkedéssel kezdte a hétfőt a BUX, a részvények vegyesen alakulnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,40 pontos csökkenéssel, 110 405,34 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült. A nyitást követően az index 110 525,82 pontra emelkedett az első óra végén.

Az OTP árfolyama 0,37 százalékos gyengüléssel kezdte a hétfői napot. A Mol pluszban kezdett, az árfolyam 1,2 százalékkal emelkedett a nyitást követően. A Telekom árfolyama gyengült a nyitást követően. A Richter árfolyama is mínuszban kezdett és 0,41 százalékkal esett az első órában. A részvénypiac forgalma az első órában 1,5 milliárdnál járt. A pénteki zárást követően a mai reggel vegyesen alakult a pesti börzén.

A részvények árfolyama hétfőn reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama +1,2 százalékkal 2 858 forintra nőtt a kezdést követően.

OTP: A részvény ára -0,37 százalékkal gyengült és 35 170 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam -0,77 százalékkal esett és 1 802 forinton áll.

Richter: A részvény ára -0,41 százalékkal csökkent és 9 695 forinton áll.

MBH Bank:  A pénzintézet papírja +1,77 százalékos pluszban kezdett, az árfolyam 3 450 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első órában 1,5 milliárdnál járt.

A részvények előző pénteki kereskedése

OTP: Pénteken a részvény ára 440 forinttal, 1,26 százalékkal 35 300 forintra erősödött. A részvény forgalma 38,8 milliárd forint volt. Az árfolyam áttörte a 35 ezer forintos szintet, a következő potenciális ellenállás 35 662 forintnál húzódik.

Mol: A papír 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2824 forintra csökkent pénteken, 3,9 milliárd forintos forgalomban. A jegyzése a 2840 forintos támasz alatt zárt, ami így már ellenállást jelent, a következő támasz 2760 forintnál látható.

Richter: Pénteken a részvény árfolyama 55 forinttal, 0,57 százalékkal 9 735 forintra emelkedett, forgalma 5,8 milliárd forintot ért el. A 30 napos mozgóátlag közelében tartózkodik, ami 9 711 forintnál látható, a következő ellenállás 9 870 forintnál van.

Magyar Telekom: A papír árfolyama 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1 816 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt pénteken. A részvény tovább tudott emelkedni, így az 1 800 forintos szint már támaszt jelent, a következő ellenállás 1 868 forintnál látszik az elemző szerint.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 858,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 110 405,74 ponton zárt. Varga Zoltán szerint fontos szintet lépett át a BUX index, 110 ezer pont felett zárt, ami korábban erős ellenállást jelentett.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.